Ole: Minden mérkőzésen alkalmazkodnunk kell
Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester United csapatának minden egyes játékosának meg kell tanulnia alkalmazkodni az ellenfél játékához.
A Vörös Ördögök remekül alkalmazkodtak a 4-0-ra megnyert csütörtöki Európa-liga találkozón az ellenfél védekező felállásához. Viszont a West Ham és a West Brom elleni találkozók alkalmával ez kevésbé sikerült, ami miatt a menedzser úgy érzi, hogy ezen a területen fejlődnie kell csapatának.
"Tudod minden egyes találkozóban ott a lehetőség, de ott vannak a nehézségek is" - mondta pénteki sajtótájékoztatón a norvég menedzser. "Az ellenfelek játékstílustól függően adnak neked teret, ami fix, hiszen a pálya mérete is adott. Minden csapatban 11 játékos van, néhányan több teret adnak, néhányan mélyebben, mások pedig fentebb védekeznek és próbálnak minél távolabb tartani a kapujuktól."

Ole reméli, hogy csapata a csütörtöki találkozóhoz hasonlóan jól fogja tudni kihasználni a lehetőségeit a Szarkák ellen is az Old Traffordon. A Vörös Ördögöknek hasonló taktikai felállásra kell számítaniuk a Newcastle ellen, mint a West Brom és West Ham ellen. Ole úgy érzi, hogy játékosainak javítaniuk kell a döntéshozatalaikon, ha az ilyen mérkőzéseken is meg akarják szerezni a három bajnoki pontot.
"Meg kell tanulnunk, hogy minden egyes meccsen alkalmazkodnunk kell és tanulnunk kell minden egyes alkalommal. A West Brom a legutóbbi találkozónkon elég mélyen védekezett, mi pedig nem voltunk elég jók ahhoz, hogy megbontsuk őket. Csütörtökön is felkészültünk az ellenfélből és most helyesen is játszottuk a játékunkat. Fontos a minőség, hogy milyen passzokat, vagy keresztezéseket csinálsz a támadóharmadban. Ez az egész arról szól, hogy folyamatosan jobbak és jobbak legyünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |