Solskjaer reakciója a Newcastle elleni győzelemre

Ole Gunnar Solskjaer elismerte, a Manchester Unitednek egy sebességi fokozattal feljebb kellett kapcsolnia, miután a Newcastle problémákat okozott az első félidőben az Old Traffordon.


Miként fejlődtünk

"Egy kicsit emelnünk kellett a tempón a támadóharmadban és én úgy éreztem, hogy ezt sikerült is megtennünk. Mindig nehéz egy idegenbeli európai kupamérkőzés utána újra lendületet venni. Elég sok mérkőzésünk volt már a szezon során, szóval igazán egy félidőre volt szükségünk, még akkor is, ha többségében mi birtokoltuk többet a labdát, mert közben viszont nem tudtunk túlzottan nagy helyzeteket kidolgozni."

 

A Newcastle presszingjének visszaverése

"Minden azon múlt, hogy gyorsabban tudjuk-e járatni a labdát és okosabban tudunk-e helyezkedni. A második félidőben úgy éreztem, hogy sokkal jobban sikerült megtalálnunk a pozícióinkat és szerezni tudtunk néhány nagyszerű gólt."

 

James növelni tudta az önbizalmát

"Ő soha nem bújt el, mindvégig keményen dolgozott a színfalak mögött és rendelkezésre állt. Ő mindig is az a játékos volt, akit számtalan pozícióban be lehetett vetni az energiája és a sebessége okán. Tanulja még a játékot, én pedig elégedett vagyok vele. Sokat dolgoztunk együtt vele. Mi megpróbálunk segíteni mindenkinek. Természetesen arról nem szabad elfeledkeznünk, hogy Dan a Championshipből igazolt a Man Unitedhez és ha ilyenkor tudsz néhány gólt szerezni az első mérkőzéseiden, akkor az azzal együtt járó médiafigyelem és címlapok elvesznek némi energiát tőled. De ő talpra tudott állni és nagyon keményen dolgozott azért, hogy újra maximális edzettségi állapotba kerüljön, illetve talán azért, hogy még több önbizalma legyen és higgyen önmagában. Ez a legfontosabb dolog, hogy túl tudott lendülni a kételyein és most tudja, hogy ő egy jó játékos."

 

Megajáték Matictól

"Erős kerettel és csapattal rendelkezünk. Ma elég sok játékosunkra nem számíthattunk, de Nemanja kapcsán azt gondoltam, hogy egyre jobban és jobban lendült bele a mérkőzésbe és különösen a második félidőben játszott jól. Azt gondolom, hogy nagyon domináns volt."

 

 

Shoretire nagy pillanata

"Igen, természetesen ő még nagyon sok mérkőzést fog játszani a színeinkben, ha tovább folytatja azt, amit eddig csinált. Remekül edz, egy nagyszerű srác, aki fejben nagyon rendben van és remélhetőleg kiváló karriert fut majd be velünk."

 

A Newcastle gólja

"A mérkőzés korai szakaszában túl sok szögletet végezhettek el és természetesen ezek a helyzetek mindig veszélyt jelentenek. Csalódott vagyok a bekapott gólunkkal, de ismételten elmondhatom, hogy a második félidőben sikerült jól reagálnunk."

 

Reménykedés a sérültek visszatérésében

"Drukkolunk, hogy így legyen. Eléggé zsúfolttá vált az orvosi szoba kezelési naptára, úgyhogy remélhetőleg lesznek visszatérőink hamarosan. Én abban reménykedem, hogy legalább egy-két játékosra hamarosan újra számíthatok."

 

A játék jellege

"Mi nem irányíthatunk egyetlen másik csapatot sem, mi csak magunkra lehetünk hatással és arra, hogy minden egyes mérkőzésen a lehető legjobb Man United lépjen pályára. Ezek az elvárások és a szezon minden korábbinál nagyobb igénybevételnek vet alá minket. Történnek dolgok. A futballban számos meglepetés előfordul."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!