Shoretire debütált
A fiatal angol először kapott lehetőséget a felnőtteknél.
Shola Shoretire február elején ünnepelte 17. születésnapját, vasárnap pedig már be is mutatkozhatott a Premier League-ben, mikor Marcus Rashfordot váltotta a Newcastle elleni mérkőzés hajrájában.
17 évesen és 19 naposan ő a második legfiatalabb labdarúgó, aki a Vörös Ördögök színeiben lépett fel a PL-ben, csak Angel Gomes előzi meg a rangsorban.
A 74-es számú középpályás néhány jó megoldással tudott beszállni korábbi csapata vendéglátásakor.
Shoretire már a Real Sociedad ellen is ott ült a padon, Amad Diallo után ő lett a második debütáns a United felnőtt együttesében az elmúlt héten.
A szintén az akadémiáról feltörő Rashford a közösségi médián keresztül gratulált a tinédzsernek.
A 3-1-es győzelem után Ole Gunnar Solskjaer is dicsérő szavakkal illette játékosát:
"Shola számos fellépést tudhat majd magáénak, ha továbbra is úgy teljesít, ahogy eddig láthattuk tőle. Nagyszerű edzésmunkát végez, a szurkolók rengeteget fognak még látni tőle."
A United a megszerzett 3 pontnak köszönhetően a tabella második fokáról várhatja a hétvégi Chelsea elleni rangadót.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!