Shoretire még többet akar

Shola Shoretire a jövőben szeretné bővíteni a felnőtt csapatban szerzett tapasztalatait, miután a Newcastle United ellen aratott 3-1-es győzelem alkalmával bemutatkozhatott a Manchester United felnőtt csapatában.


A támadó 17 évesen és 19 naposan az Old Traffordon aratott Premier League győzelem 89. percében állhatott be csereként, amellyel a Vörös Ördögök történetének hetedik legfiatalabb debüntánsává avanzsált.

 

A klub akadémiájának neveltje 10 éves kora tartozik a United kötelékébe, miután Newcastle-ből Manchesterbe költöztek, ahol annak a híres Wallsend Boys' Clubnak volt a tagja, ahol korábbi középpályásunk, jelenlegi edzőnk, Michael Carrick is nevelkedett.

 

Azt követően, hogy a múlt heti, Real Sociedad elleni Európa-liga összecsapásra elutazhatott a felnőtt csapat tagjaival Torinóba, Ole Gunnar Solskjaer a Szarkák ellen Marcus Rashford helyére cserélte be Shoretire-t.

 

"Shola most már egy ideje velünk edz és nagyon jól teljesít. Ez volt a következő lépés számára" - kezdte a norvég menedzser.

 

"A legutóbbi átigazolási időszak idején úgy éreztük, hogy elég sok játékost elengedtünk kölcsönbe, amely egy kicsit lerövidítette számára a felnőtt csapathoz vezető utat és biztos vagyok benne, hogy sokáig emlékezni fog a pályán töltött öt-hat percére."

 

Ezzel Shoretire lett az újabb név azon a rendkívül hosszú listán, amelyen a United saját nevelésű, felnőtt csapatig eljutott játékosait listázzák.

 

"Ez benne van a DNS-ünkben, ez az, amit a Man Unitednél csinálunk és fontos, hogy a nálunk fejlődő srácok tudják, hogy ha elég jók, akkor már elég idősek is a felnőtt csapathoz" - tette hozzá.

 

Természetesen Shoretire nagyon elégedett volt a felnőtt csapatbeli bemutatkozását követően.

 

 

"Remek érzés. Ez egy hihetetlenül büszke pillanat nekem és a családomnak. Az édesanyám és az édesapám, illetve én is nagyon keményen dolgoztam azért, hogy idáig eljuthassak. 10 éves korom óta a klubhoz tartozom és számomra egy valóra vált álom, hogy a világ legnagyszerűbb csapatában játszhatok" - kezdte Shoretire első ManUtd.com-nak adott interjúját.

 

"Természetesen ez az, amit most csinálni szeretnék. Azt tenni, amit szeretek, azaz a világ legjobb klubjában szerepelni és folytatni ezt az utat."

 

"Az akadémián mindenki Marcust [Rashford] és Masont [Greenwood] bálványozza. Ők már végigjárták azt az utat, amit mi is követni akarunk. Tanulhatok tőlük."

 

"Ideges voltam, de nagyon keményen dolgoztam azért, hogy idáig, eddig a pillanatig jussak és én a lehető legjobb teljesítményt akartam nyújtani. Remélhetőleg a továbbiakban is kaphatok majd játékperceket és ahogy idősebb leszek, egyre többet játszhatok és élvezhetem, hogy a klub tagja vagyok."

 

"Remélhetőleg ez csak a kezdet. Továbbra is keményen, lehajtott fejjel fogok dolgozni az edzéseken, alázatos maradok és várni fogom, hogy még többet játszhassak."

 

"Ha ránézek Marcusra és Masonre, akik ugyanazon mentek át az Akadémián, mint én, akkor az megmutatja, hogy az edzők milyen fantasztikus munkát végeznek. Nagyszerű volt, hogy Nicky Butt és Mark Dempsey is ott ültek a kispadon, mert őket ismerem az U23-as csapatból és sokat segítenek nekem. Jó volt velük együtt megélni ezt a pillanatot."

 

Az egyetlen negatívum Shoretire számára az üres lelátójú Old Trafford lehetett, így a szurkolók és családja jelenléte nélkül mutatkozhatott be felnőtt szinten.

 

"Szurkolókkal tízszer jobb lett volna, de így is nagyszerű pillanat volt az Old Traffordra jönni, körülnézve látni a stadion méreteit és hogy hol ülnék szurkolóként, majd végül a pályára lépni."

 

"A családom és a barátaim remélhetőleg nézték a tv-ben és ők is nagyon büszkék rám. Megnéztem a telefonomat a lefújást követően és egészen őrületes, hogy mennyi üzenetet kaptam a családomtól, iskolatársaimtól, unokatestvéreimtől."

 

"Amikor a Real Sociedad elleni meccsre elutazhattam Torinóba, azt gondoltam, hogy talán beállhatok, mert kényelmesen vezettünk, szóval akár csalódott is lehettem volna, de én ugyanolyan keményen dolgoztam tovább az edzéseken és reménykedtem a legjobbakban ezúttal. Boldog és hálás vagyok a kapott lehetőségem miatt."

 

A United legfiatalabban debütáló játékosai a felnőtt csapatban

1. David Gaskell (16 éves 0 hónapos)
2. Jeff Whitefoot (16 éves, 3 hónapos)
3. Duncan Edwards (16 éves 6 hónapos)
4. Angel Gomes (16 éves 8 hónapos)
5. Willie Anderson (16 éves 11 hónapos)
6. Norman Whiteside (16 éves 11 hónapos)
7. Shola Shoretire (17 éves 0 hónapos)


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!