Crystal Palace 0-0 Manchester United

Nem született gól a Palace-United mérkőzésen. Pozitívum, hogy vége a mérkőzésnek, mert ez a mai sem volt egy élvezetes produkció.


Ole Gunnar Solskjaer ezúttal lehetőséget adott Hendersonnak és Bailly-nak is, elöl pedig Cavanival zárult a névsor.

 

Nagy csatákat hozott az első pár perc a szakadó esőben. Townsend beadásait lehet megemlíteni a meccs korai szakaszából, de vagy Henderson lehúzta a labdát, vagy a támadók rontottak.

 

Sok hibával játszott mindkét gárda, ezért sem alakultak ki nagy lehetőségek az első 15 percben. A 16. percben aztán jött egy komolyabb próbálkozás, Shaw remek passza után Rashford 16 méterről leadott lövése centikkel suhant el a jobb kapufa mellett.

 

20 perc játékon túl láthattuk, mennyire a bal oldal aktivizálta magát leginkább a Vörös Ördögöknél, ugyanis a támadások 50%-a ott futott.

 

A félidő felénél egy nagyszerű támadás futott középen, Greenwood lőhetett, de egy védő beleért, így szöglet következett.

 

Egyre több időt járatta a labdát a United a Palace térfelén, a hazaiak betömörültek a tizenhatosukra, amit nehéz volt feltörni.

 

Próbálkozott a United, de a nagy eső sem segített. Fernandes nem játszott jól, sok labdát elszórt.

 

Szünetig nem esett gól, csak reménykedni lehet, hogy a második félidő több izgalmat hoz majd.

 

A második félidőre is a Palace futott ki aktívabban, Benteke és Ayew is próbálkozott, de amikor kellett, Henderson a helyén volt.

 

Nagyon jó helyről végezhetett el szabadrúgást Milivojevic az 59. percben, sorfalon megpattant, Matic próbált fejjel tisztázni, Townsend elé került a labda, a szélső lövése azonban elsuhant a jobb kapufa előtt.

 

Rendkívül kellemetlen volt látni, mennyire gyengén teljesített Rashford ezen a mérkőzésen. A második félidőben főleg, technikai hibák, fejben meghozott borzalmas döntések jellemezték a játékát.

 

Már a 70. percben járt a találkozó és a második félidő első fele talán még a szünet előtti 45 percnél is unalmasabban telt el.

 

A 77. percben balról érkező beadást fejelt kapura a csereként beállt James, ám egy védőről szögletre szállt a labda.

 

Négy perccel később Greenwood lőtt kapu fölé. Kezdett kicsit aktívabban játszani a United. Legalábbis ezt gondolhattuk 3-4 perc alapján, azonban nem tartott sokáig a fellángolás.

 

Sőt, még van Aanholt került nagy helyzetbe a meccs végén, de szerencsére Dean hárítani tudott.

 

Maradt a 0-0, sajnos nem is érdemelt többet a United ezen az estén (sem). A támadók játéka meccsek óta kritikán aluli. Totál sablonos mindegyik teljesítménye, de azok a sablonok sem jönnek be.

 

 

Premier League, 27. forduló
Crystal Palace 0-0 Manchester United
Selhurst Park

 

Vezette: Andre Marriner

 

Palace: Guaita - Ward, Kouyate, Cahill, van Aanholt - Milivojevic, McCarthy(Riedewald 62.) - Townsend, Eze(Schlupp 84.), Ayew - Benteke
Nem használt cserék: Butland, Dann, Batshuayi, Hannam, Kelly, Mateta, Wickham

 

United: Henderson - Wan-Bissaka, Bailly, Maguire, Shaw - Fred(McTominay 74.), Matic - Greenwood, Fernandes, Rashford - Cavani(James 76.)
Nem használt cserék: Grant, Lindelöf, Tuanzebe, Telles, Williams, Shoretire, Diallo

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: -


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!