Ryan Giggs rendkívül örül a 19. bajnoki címnek, azonban elmondta, nem fáradt el a trófeák nyerésében, miután a United az Ewood Parkban bebiztosította rekord-bajnoki címét.
Az örökifjú középpályás remek formája és sikeréhsége alapján jelét sem mutatja annak, hogy eljárt volna felette az idõ.
Giggs ragaszkodik hozzá, ez a bajnoki cím minden eddiginél jobb érzés számukra és úgy véli, a United méltóképp került Anglia trónjára.
"Ebben a ligában nehéz bajnoknak lenni és ezt láthattuk az ünneplés alkalmával. Ez különlegesebb, mint valaha" – mondta Ryan.
"Ez az, ami éltet bennünket. Ezek azok a pillanatok, amelyekért még 37 évesen is játszom. Egyre jobb és jobb."
"Öröm ebben az együttesben játszani, a csapatszellem zseniális és trófeákat akarunk nyerni."
"Bajnokok vagyunk és Bajnokok Ligája döntõt játszunk a hónap végén, ez egy vacak csapat" – viccelõdött a 37 éves középpályás azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi csapatból hiányozna a gyõztes mentalitás – ahogy azt a szezon során több kritikus is állította.
"Lehet, hogy a szezon korai szakaszában nem játszottunk nagy futballt, de a szezon vége felé csináltunk néhány remek dolgot és megérdemeljük, hogy bajnokok vagyunk."
A Vörös Ördögök rekordot jelentõ, 19. bajnoki címe azt jelenti, hogy felülkerekedtek legnagyobb riválisukon, a 18 bajnoki címmel rendelkezõ Liverpoolon és Giggs örömmel vette ki a részét a bajnoki címbõl, mely után a United Anglia legsikeresebb csapatává vált.
"Ez nagyszerû" – mondta. "Ha visszatekintesz 20 évvel ezelõttre, sehol nem voltunk a Liverpoolhoz képest."
"Hogy megdöntöttük ezt a rekordot, nagyszerû dolog a klub, a menedzser és a játékosok számára, akik kivették részüket a sikerben. Remek érzés, hogy a legnagyobb riválisod elõtt vagy."