Solskjaer reakciója a Granada legyőzésére

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer szerint csapata hozzáállása nem fog változni az Európa-liga negyeddöntő visszavágójára sem.


Nagyszerű idegenbeli eredmény

"Nem volt tökéletes este, mivel három sárga lapot kaptunk, amely három eltiltást ért a következő mérkőzésre, de a 2-0-s győzelem egy nagyon jó eredmény. Természetesen mi tudjuk, hogy milyen nehéz Spanyolországba jönni és ilyen eredményt elérni, mert ahhoz nagyon jól kell játszani, én pedig nagyon boldog vagyok az eredmény miatt."

 

Marcus és Bruno ismét eredményesek voltak

"Eddig is kivételesek és nagyon jók voltak számunkra, nagyon fontosak nekünk. Az első gólt egy remek beindulás előzte meg Rashfordtól, amely után fantasztikusan vette át a labdát és fejezte be a helyzetét. Brunoról mindenki tudja, hogy magabiztosan áll oda a büntetőkhöz. Még ha a kapus majdnem ki is védte, elégnek bizonyult ahhoz, hogy jó előnnyel utazhassunk haza."

 

Hozzáállás a visszavágóhoz

"Ugyanúgy fogunk hozzáállni, mint ahogy mindig is tenni szoktuk. Minden egyes mérkőzést meg akarunk nyerni, mert ez még mindig egy fiatal csapat, amely a tanulás fázisában van. Minden egyes alkalommal fejlődnünk kell, tudjuk, hogy a futballban gyorsan visszaüt, ha valaki csak ül a babérjain. Éppen ezért nem lehet más a hozzáállásunk a visszavágón, mint hogy megyünk előre, helyzeteket dolgozunk ki és gólokat szerzünk. Különösen igaz ez hazai pályán, az Old Traffordon, ahol mindig jó érzés játszani."

 

 

Sztár teljesítmény

"Victor [Lindelöf]. Ő segített minket összefogni. Jól játszotta meg a labdákat, irányított és micsoda passzt adott az első gólnál!"

 

Hírek sérülésfronton

"Remélhetőleg ők [mind] rendben lesznek. Természetesen Marcus esetében, ahogyan arról beszéltünk, volt egy kis lábfájdalom, szóval nem akartuk túlzottan sokáig erőltetni. Ezt leszámítva Paulnak [Pogba] volt egy kisebb húzódása, de rendben lesz."

 

Újabb kapott gól nélküli mérkőzés

"Ez egy olyan alapot jelent, amely megágyaz a jó teljesítménynek. Ma a labdát birtokolva nem ütöttük meg azt a szintet, amelyet általában szoktunk: a passzolást és a kombinációs játékot tekintve. Nem igazán tudtuk hozni az elvárt szintünket, amit szoktunk, de ahhoz eleget tettünk, hogy egy jó eredménnyel térhessünk haza."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!