Shaw félidei lecserélésének oka
Luke Shaw félidei lecserélése a Granada ellen 2-0-ra megnyert Európa-liga találkozón aggodalommal töltheti el a szurkolókat, hogy vajon egészségügyi probléma miatt történt a változtatás, vagy esetleg taktikai megfontolásból, hiszen hétvégén a Tottenham csapatához látogat a United.
A kiváló formában lévő angol válogatott védőt választották februárban és márciusban is a hónap játékosának és a Granada elleni 2-0-ra megnyert idegenbeli találkozón is remekül játszott. A csütörtök esti teljesítmény pedig nagy előrelépés lehet a Vörös Ördögök számára az Európa-liga döntője felé.
Shaw az első játékrész végén kapott sárga lapot, majd a szünet után már nem jött ki a pályára, helyén a brazil Alex Telles játszott tovább. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy taktikai megfontolás, vagy sérülés miatt cserélte le védőjét Solskjaer azt mondta, hogy óvintézkedésből.
"Meg kellett védenem Luke-ot, de azt gondolom, illetve remélem, hogy rendben lesz a hétvégére."

Ha Shaw egészséges lesz, akkor a United eddigi 50 mérkőzéséből ez lesz a 39. találkozó, amin pályára lép a szezonban. Jelenleg csak 6 csapattársa van, aki ennél magasabb mutatóval rendelkezik ebben a tekintetben: Fernandes 47, Maguire 46, Wan-Bissaka 44, McTominay és Greenwood 41.
Shaw-nak egy mérkőzést biztosan ki kell hagynia, mégpedig jövő héten az Old Traffordon megrendezésre kerülő Granada elleni visszavágót. Mellette még Maguire és McTominay sem játszhat majd az andalúzok elleni találkozón sárga lapok miatt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 8 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |