Csapathírek a Granada meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált a Granada csütörtöki vendégjátékát megelőzően.
A Vörös Ördögök Marcus Rashford és Bruno Fernandes Spanyolországban szerzett góljainak köszönhetően 2-0-s előnyből várhatják az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóját.
Miután az első felvonás során sárga lapos figyelmeztetésben részesültek, így három játékos - Harry Maguire, Luke Shaw és Scott McTominay - sem léphet majd pályára eltiltás miatt.
"Az soha nem pozitív dolog, ha nem állhat rendelkezésre az összes játékos" - kezdte Ole.
"De nekünk vannak bevetésre kész játékosaink, akik át fogják venni a hiányzók helyét a csapatban. A negyeddöntők után eltörlik a sárga lapokat, így abban reménykedtünk, hogy sikerül addig megúsznunk, de a játékvezető is elég könnyű síppal fújta be a legtöbb sárga lapunkat. Viszont készen állunk arra, hogy ezt a helyzetet kezelni tudjuk."
"Biztosra kell mennünk a továbbjutást illetően. Én mindig győzelemre esélyes csapatot állítok össze. Lesz néhány változtatás a kezdőnkben; néhány kényszerűségből, néhány pedig rotációs szándékkal."
A klubmédiának adott interjú során Solskjaer egyenként is kitért játékosai bevethetőségére.

Daniel James egészséges, annak ellenére, hogy kihagyni kényszerült a Tottenham Hotspur elleni győzelmet, Marcus Rashford viszont nem vett részt a szerdai edzésen, így emiatt kérdéses a pályára lépése a holnapi összecsapáson.
Eric Bailly már visszatérhetett Manchesterbe, azonban még nem állhat rendelkezésre, Juan Mata viszont jó edzésmunkát végez és készen áll, hogy honfitársai ellen bizonyítson a második számú európai kupasorozatban.
A mérkőzésre készülő keretbe bekerült a tartalékok közül a fiatal védő, Will Fish.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Európa-liga
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |