Játékosértékelés: Manchester United 2-0 Granada

Lássuk a Granada elleni hazai, Európa-liga negyeddöntő visszavágót a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Azt nem állítjuk, hogy nyugodt mérkőzése lehetett, de egészen az utolsó pillanatokig nagy dolga nem akadt. Aztán jött egy közeli fejes, ahol jókor volt jó helyen és nagyot védett. 7

 

 

Aaron Wan-Bissaka: Az utóbbi időszak többnyire javuló tendenciát mutató támadójátékát követően most ismét nagyon visszafogott volt, pedig nem éreztük úgy, hogy nem lenne többször is keresnivalója az ellenfél tizenhatosa környékén. Védekezésben amit kellett, azt jól megoldotta, de semmi több. 6

 

Victor Lindelöf: Jól fogta össze az alaposan felforgatott védelmet, bár viszonylag keveset lehetett hallani a hangját az ürességtől kongó stadionban. 7

 

Axel Tuanzebe: Hónapok óta nem járt a kezdőcsapat közelében, de jó párost alkotott Lindelöffel, jó visszatérés volt ez részéről. Nyilván egy kicsit érződött rajta a meccsrutin hiánya, de jól oldotta meg a szorult helyzeteket is. 7

 

Alex Telles: Számunkra még Donny van de Beeknél is nagyobb csalódás a brazil játéka. Azt hittük, hogy ha védekezésben nem is, támadásban legalább a csapat segítségére lehet. Ehhez képest inkább csak védekezésben nyújt elfogadható teljesítményt, támadásban szinte semmit. Még Pogbaval a csapatban néha előre keveredett, de a lecserélése után egyszer se. Az öngólhoz azért ő adta a "gólpasszt". 6

 

Nemanja Matic: Ő se gyakran játszik kezdőként, pedig bizonyos meccseken többet számíthatna rá Solskjaer. A megszokotthoz képest nem mindig kerülte a rizikót a megoldásaival. 6

 

Fred: Ismételten láthattuk, hogy a Spurs elleni gólja ellenére a lövésekkel még igencsak hadilábon áll. Próbálta a támadásokat szervezni, hajtott, de az eredmény ismeretében se tolta túl most ezt a meccset. 6

 

Paul Pogba: Ismételten gólpasszt adott, ezúttal fejjel, de ezen kívül is a csapata vezére volt. Küzdött, hajtott, ebből kifolyólag pedig be is sárgult és akár még a kiállítás veszélye is felmerülhetett. Nagyon okosan a félidőben lecserélték, gondolva a hétvégi bajnokira is. 8

 

 

Bruno Fernandes: Nem tudjuk felfogni, hogy egy ilyen meccsen miért kellett kezdenie, azt pedig pláne, hogy miért volt ilyen sokáig a pályán. Volt egy nagyszerűen kivitelezett kapáslövése, ami fölé szállt, ezen kívül azonban több ígéretes lehetőségnél döntött rosszul. 6

 

Mason Greenwood: Többször is ígéretesen ugorhatott ki és vezethette egyedül a labdát a védőjére vagy éppen a kapusra, de minden alkalommal pocsék döntéseket hozott. A meccs egyik legnagyobb helyzetét puskázta el, amikor Van de Beek labdáját teljesen üresen állva nem levette, hanem a kapus ölébe fejelte. 6

 

Edinson Cavani: Nagyszerű befejezés után juttatta hamar vezetéshez csapatát, de nem sokkal előtte egy nagyon jó helyzetben döntött rosszul és adott hosszú labdát Greenwoodnak. Később is volt egy helyzete, de ott mellé fejelt. 7

 

 

Cserék:

 

Donny van de Beek (Pogba helyére a 46. percben): Parádés labdával találta meg Greenwoodot a tizenhatos közepén ügyesen. Ezen kívül viszonylag kevésszer tudták a társak megtalálni, ezúttal sem érezték a védelem mögé beindulós játékát. 6

 

Daniel James (Cavani helyére a 60. percben): Energikus volt, de szinte semmit se sikerült mutatnia. 5

 

Juan Mata (Fernandes helyére a 73. percben): Akár ő is jöhetett volna a félidőben Fernandes helyére. A második gól előtt ő zavarta meg a végül öngólt szerző védőt. 6

 

Amad (Greenwood helyére a 82. percben): Volt egy nagyszerű kiugrása, ahol szerintünk szabálytalanul állították meg, de ennél több játékidőt is kaphatott volna az eredmény ismeretében.

 

Brandon Williams (Wan-Bissaka helyére a 82. percben): Neki is juthatott volna jóval több játéklehetőség.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Paul Pogba
 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!