Shaw célja az Európa-ligában

A Manchester United védője, Luke Shaw szerint a figyelmüknek most az Európa-liga elődöntője felé kell fordulnia, hogy sikerrel vegyék az elődöntőt a vasárnapi Leeds elleni 0-0-s döntetlent követően.


Shaw ismét a kiemelkedően teljesítő játékosok között szerepelt a Leeds ellni 0-0-s döntetlen során a csapat játékosai közül. A balhátvéd állandó fenyegetést jelent az ellenfelek számára a támadóharmadban. Védekezésben is szépen állta a sarat a csapat és higgadtan tudták kezelni a házigazdák néhány próbálkozását és így már a 13. kapott gól nélküli bajnokit hozták le a szezonban.

 

A Vörös Ördögök idegenbeli veretlenségi sorozata a bajnokságban mostanra elérte a 24 mérkőzést, Luke érthető módon csalódott, hogy csupán egy pontot tudtak elhozni az Elland Roadról annak ellenére, hogy dominálni tudtak a találkozón.

 

Az MUTV-nek nyilatkozva Shaw megosztotta gondolatait és egy keményen megvívott csatának írta le a Leeds elleni meccset.

 

"Azt hiszem kicsit változtattak a játékmódjukon" - kezdte Shaw, aki visszatekintett a decemberi 6-2-es győzelemre is Marcelo Bielsa csapata ellen. "Azt hiszem, hogy amikor legutóbb az Old Traffordon találkoztunk, akkor sokkal magasabban védekeztek és agresszívabban támadtak és úgy gondolom, hogy ebből tanulva, most más játékot játszottak és óvatosabbak voltak. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést."

 

A 25 éves játékos azzal folytatta, hogy érzése szerint két pontot veszítettek és nem egyet szereztek a döntetlent követően. Véleménye szerint számukra nem szabadott volna, hogy problémát jelentsen a győzelem megszerzése az Elland Roadon.

 

 

"A Manchester United csapatának győznie kellett volna. A fontos pillanatokban nem tudtunk elég jók lenni, pedig volt belőlük néhány. Ki kellett volna használnunk ezeket. Tovább kell mennünk, mert nagyon fontos mérkőzés vár ránk csütörtökön, amit meg kell nyernünk. Most ez a legfontosabb."

 

A döntetlen nem a várt eredmény Marcelo Bielsa csapata ellen, de még ezzel is tovább folytatódik a bajnokságban a United idegenbeli veretlenségi sorozata, amely immár a PL történetének második leghosszabb ilyen etapja 24 mérkőzéssel. Ennél hosszabb veretlenségi szériát az idegenbeli meccsein csak az Arsenal tudhat magáénak 2003/04-ben, amikor az Ágyúsok 27 idegenbeli bajnokin nem kaptak ki zsinórban.

 

"Természetesen ez egy remek rekord" - mondta az angol válogatott játékos. Ám hangsúlyozta azt is, hogy az Old Traffordon viszont több pontot kellett volna szerezniük. "Őszinte leszek, nem ez határoz meg minket. Persze remek rekord, de a hazai meccseinken nem voltunk jók és ahhoz, hogy előre lépjünk, ezen változtatnunk kell. Tényleg remek ez az idegenbeli rekord, de nem megyünk vele messzire. Hiszen a bajnokságban nem mi vagyunk az első helyen."

 

"Viszont ott van az Európa-liga és azt meg kell nyernünk. Ezen lesz a fő hangsúly a csütörtöki mérkőzésen."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!