Ole sose lenne tiszteletlen a Romaval

Ole Gunnar Solskjaer visszautasított minden olyan állítást, miszerint tiszteletlenül beszélt volna az AS Roma csapatáról, amikor kiderült, hogy ellenük fognak pályára lépni az Európa-liga elődöntőjében.


A norvég menedzsert arra kérték, hogy reagáljon azokra az olasz fővárosból származó hírekre, miszerint néhány Roma szurkoló nehezményezte a csapatukkal kapcsolatos nyilatkozatát, elégedetlenségük jelenként pedig kiplakátolták a csapatuk edzőközpontjának környékét.

 

Ole csupán annyit mondott az előző fordulóbeli, Granada ellen aratott továbbjutásukat követően egy tv-interjúban, hogy nem látta őket játszani, majd ez az idézet kezdett terjedni az UEFA csatornáin és az olasz médiában a mérkőzést megelőzően.

 

"Ezt rögtön a mérkőzés lefújását követően mondtam és mivel annyi meccsünk van, ezért csak annak örültem, hogy továbbjutottunk" - magyarázta Solskjaer szerdán, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatója keretében.

 

"Természetesen láttam őket, de nem elemeztem a játékukat és valószínűleg nem tudtam részleteibe menően nézni őket ahhoz, hogy elegendő tiszteletet tanúsítsak."

 

 

"Ez egy fantasztikus klub, nagyszerű történelemmel. Igazából van két nagyon értékes tárgy tőlük a tulajdonomban otthon - egy [Francesco] Totti és egy [Daniele] De Rossi mez. Én cseréltem velük és még alá is írták!"

 

"Mi készen állunk rájuk. A kommentem semmiféle tiszteletlenséget nem akart sugallni és szerintem ezt mindenki tudja. Nagyon tisztelem őket."

 

"Ismerem a történelmüket és tudom, hogy milyen minőséget képviselnek. Mivel Chris [Smalling] már az előző szezonban is náluk játszott kölcsönben, ezért nyomon követtem őket. Aztán végleg leigazolták Christ és onnantól már nem láttam őket olyan sokszor, de mióta véglegessé vált, hogy velük sorsoltak össze minket, töviről-hegyire kielemeztük őket."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - AS Roma

Európa-liga elődöntő, 1. mérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!