Csapathírek a Leicester meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer nagy mértékű változtatásokra készül kezdőcsapatát illetően a Leicester City kedd esti, Old Traffordon tett látogatását megelőzően.
A magyar idő szerint 19 órakor kezdődő mérkőzés még gyakorlatilag az Aston Villa elleni idegenbeli 3-1-es győzelem utórengéseinek idejében kerül majd megrendezésre, de csütörtökön este már újabb megmérettetés vár majd a Vörös Ördögökre, amikor az ősi rivális Liverpoolt látják majd vendégül.
Ole egyértelművé tette, hogy nincs más lehetősége, mit rotálni játékosait a rájuk váró őrült terhelést megelőzően.
Bár számos fiatal számára nyílhat esély a bizonyításra, több olyan tapasztalt játékos is van a keretben, akik kezdőcsapatbeli tagságban reménykedhetnek.
Harry Maguire bokasérülésének súlyossága kapcsán még friss információkra várunk, de nagy a valószínűsége annak, hogy a csapatkapitány kihagyni kényszerül majd a korábbi klubja elleni találkozót. A Villa Parkban Eric Bailly váltotta, de a védelem közepén Axel Tuanzebe is opciót jelenthet a következő napokra.
Daniel James bevethetősége kérdéses, míg Anthony Martial még nem áll készen a sérülését követő visszatérésre.
Az U23-as csapatból Amad, Shola Shoretire, Hannibal és Anthony Elanga is harcra készek lehetnek, de a nemrég az Európa-liga B-listájáról nevezett Will Fish is rotációs opciót jelenthet majd a védelemben.

"Ők [Amad és Shoretire] is számításba vehetőek, igen, egyértelműen és ott vannak a felnőtt csapat keretében is" - erősítette meg Ole.
"Minden egyes nap velünk edzenek, szóval szeretném azt gondolni, hogy ezek közül a fiúk közül is mindenképpen fognak valakik lehetőséghez jutni. Hogy ez a meccs végén való beállást, netán kezdőcsapatbeli tagságot jelent, azt nem tudom, mert még nem tudom, hogy a többi játékos hogyan lesz kedden, amikor megvizsgáljuk az állapotukat."
A norvég menedzser nem tud majd semmilyen döntést meghozni egészen a holnapi kezdősípszóhoz közeli utolsó időpontig, amikor is megismeri majd a sporttudományos munkatársak tanácsait az egyes játékosok kapcsán.
"Azt kívánom, bárcsak azt mondhatnám, hogy mindegyik mérkőzésre a legerősebb összeállításunkban léphetnénk pályára" - ismerte el.
"De ez lehetetlen. Ez egy nehéz helyzet számomra - tudom, hogy lehetetlenség kedden és csütörtökön is ugyanazt a kezdő tizenegyet pályára küldeni."
"Túlzottan nagy sérülési rizikóval járna együtt, szóval amikor a bajnokság integritásáról és egyéb hasonló dolgokról beszélnek, akkor nem engem kell okolni a kezdőcsapatom rotálása miatt, ugyanis meg kell tennem. Nem biztonságos a játékosok számára mind a négy meccsen játszani, így priorizálnom kell."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Leicester City
Premier League 36. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló