Solskjaer reakciója a Leicester elleni vereségre

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer azt követően válaszolt a neki feltett kérdésekre, hogy csapata 2-1-re kikapott hazai pályán a Leicester City-től, amely értelmében már matematikai esélyük sincsen utolérni a Manchester City-t.


A vereség elemzése

"Ahogyan az várható volt, kissé lassan kezdtünk, mivel a játékosoknak nem volt semennyi idejük a mérkőzésre való felkészülésre. Talán egy kissé az idegesség is szerepet játszott, de miután hátrányba kerültünk, nem volt vesztenivalónk és azt gondolom, hogy jó játékkal rukkoltunk elő, amivel elégedett voltam. Nem volt túlzottan sok időnk a felkészülésre és elégedetten mentünk a félidőre, azonban utána nem igazán jött ki számunkra a lépés. Egy olyan szögletből szereztek gólt, amit nem is kellett volna megkapniuk. Bedobás volt. Szóval ez nagyon csalódást keltő számunkra. Azt gondoltam, hogy jól játszottunk és a végén megszerezhettük volna az egy pontot. Talán több helyzetet kellett volna kidolgoznunk a második játékrészben, de boldog vagyok."

 

Nemanja, a vezér

"Egyértelműen [sokat tudtam meg] mindenkiről. Látható volt, hogy Nemanja [Matic] milyen vezér - hihetetlenül kimagaslott a pályán. A fiatal srác, Amad, nagyon jól teljesített, Mason [Greenwood] pedig megint úgy nézett ki, mint aki már szezonok óta profi szinten játszik. Még csak 19 éves, de az, ahogyan ma este játszott, nagyon jó volt. Fantasztikusan vitte a hátán a támadóalakzatot egy 18 és egy 19 éves társ mellett, ő pedig úgy tűnt, mintha 29 éves lenne. Nagyon elégedett vagyok vele. Anthony [Elanga] tele volt lelkesedéssel és pozitivizmussal, jól futott be a védők mögé és sokat dolgozott védekezésben is."

 

Greenwood gólja

"Igen, nagyszerű gólt volt. Remek passzal indult Juantól [Mata], fantasztikus futás, majd jó időzítés. Mindennap látjuk Amadot, hogy milyen jól időzít és mennyire jól fut el a védők mellett. Azt gondolom, hogy nagyon jól játszott, Mason pedig szokásához híven betalált."

 

 

Az ennyire sűrű menetrend elfogadhatatlan

"Többé nem történhet meg ilyen. Nem lehet csütörtök-vasárnap-kedd-csütörtök ritmusban játszani - lehetetlen. Szóval ez az oka annak, hogy változtatásokat kellett eszközölnünk, mert ez hallatlan. Ismételten elmondom, ha erre a meccsre holnap került volna sor, utána pedig szombaton játszunk, akkor nincs probléma. Ha van két szabadnap a meccsek között, akkor nincs gond, de a játékosok számára lehetetlen ezen a szinten teljesíteni úgy, hogy csütörtökön este, vasárnap, kedden és újra csütörtökön kell játszaniuk. Lehetetlenség."

 

Gratulálok a City-nek

"Tudjuk, hogy ha fel akarjuk venni velük a versenyt, akkor természetesen meg kell erősítenünk a keretünket. Gratulálok nekik, fantasztikus szezonjuk volt. Én nagyon elégedett vagyok az én fiaimmal, mert egy olyan Man City-vel szemben húzták a bajnokavatást a szezon utolsó 10 napjáig, amelyet Európa legjobbjaként tartanak számon. Szóval jól teljesítettünk. De mi szeretnénk megtenni a következő lépést és lehet, hogy ehhez szükségünk lesz néhány további játékosra a keretünk megerősítéséhez."

 

Nyomás alá kell helyeznünk a Kékeket

"Ez az, amit akarunk, nyomás alá helyezni őket és újabb lépést tenni előre. Nem gondolom, hogy ez szégyen lenne, ha megnézzük a csapatukat, ettől nem kell szégyenkeznünk. Nagyszerű szezonjuk volt - elég nagynak kell lenned ahhoz, hogy kimondjad, gratulálok, megérdemelten lettetek bajnokok - nagyon jól játszottak ebben az évben. Az utolsó 10-12 napig nyomás alatt tartottuk őket és ez elég nagy eredmény azt követően, hogy a szezon első hat mérkőzéséből hármat elveszítettünk. Abban, ahogyan kezdenünk kellett a szezont, számos körülmény játszott szerepet, amely aztán nehezítette a dolgunkat. Nem lehet bajnokságot nyerni az első nyolc fordulóban, de az esélyt el lehet veszíteni a bajnoki címre ugyanennyi idő alatt, ha az első hat mérkőzésed felét elveszted. Onnan már nagyon nehéz nyerni."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!