Fergie-t figyelmeztette az FA
Sir Alex Fergusont szóbeli figyelmeztetésben részesítették, miután a Chelsea elleni mérkõzés játékvezetõjérõl, Howard Webbrõl beszélt a mérkõzés elõtt és tudatták, a jövõben hasonló cselekedet következményekkel járhat.
Fergie-t jogellenes magatartással vádolták, mivel a Chelsea elleni bajnoki mérkõzés elõtt 48 órával Howard Webbrõl beszélt a médiának.
„A legjobb bírót kaptuk, kétség sem férhet hozzá. De [egy rossz döntés] határozottan nagy félelmet okoz számunkra” – mondta Fergie a mérkõzést megelõzõ sajtókonferencián.
Október folyamán egy levélben értesítettek minden menedzsert arról, hogy a mérkõzések elõtti nyilatkozatokat a játékvezetõkrõl – akár pozitív, akár negatív hangvételûek – lehet úgy értelmezni, hogy azzal megpróbálják befolyásolni õket és ez sérti az E3-as szabályzatot.
A United menedzserét az FA múlt hét pénteken idézte be és az irányító testület figyelmeztetésben részesítette.
„Ezt a szabályt a 2009/10-es idény elején hoztuk meg és hivatalosan közöltük minden klubbal 2010. október 21-én” – olvasható a Szabályozó Bizottság közleményében.
„Ez egyértelmûen sérti a szabályt és ez az elsõ eset, ami a Bizottság elé került.”
„A döntést úgy hozta meg a Bizottság, hogy tudatában volt más menedzserek mérkõzés elõtti nyilatkozataival.”
„Ebben az esetben ezt úgy ítélték meg, mint kisebb szabálysértést, de ennek ellenére ez figyelmeztetésként kell, hogy hasson a menedzserek számára, ugyanis a jövõben – legyen az akár pozitív megjegyzés – hasonló cselekedet következményeket von majd maga után.”
Ferguson nem rég tért vissza öt mérkõzésre szóló eltiltásából, Martin Atkinsonra tett megjegyzései után, amikor a United épp a Chelsea-tõl kapott ki márciusban.
skysports.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló