Játékosértékelés: Manchester United 2-4 Liverpool

Lássuk a Liverpool elleni hazai bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Dean Henderson: Két nagy védést is bemutatott a mérkőzés első félidejében, azonban a harmadik Liverpool gól előtt pont Firmino elé ütötte ki a labdát, illetve Salah is túlzottan könnyen lőhette el mellette a labdát a negyediknél. 5

 

Aaron Wan-Bissaka: Hathatósan hozzájárult a vezetőgól megszerzéséhez, pont az ilyen fellépések azok, amiket sokszor hiányoltunk tőle a szezonban. A gólpasszától eltekintve se volt rossz meccse, igyekezett segíteni a támadásokat, a védelemből pedig ő nyújtotta a legmegbízhatóbb teljesítményt. 6

 

Eric Bailly: Maga volt az életveszély ezen a mérkőzésen. Csak a VAR-nak köszönhető, hogy nem hozott össze feleslegesen egy büntetőt, de ezen kívül is több hajmeresztő pillanata és megmozdulása volt, nem bírta a liverpooli presszingeket. Lehet Maguire-t szidalmazni, de még három rossz meccsén se hibázik ennyit. Mióta megkapta az új szerződését, fejben nagyon nincs rendben az elefántcsontparti. 4

 

 

Victor Lindelöf: Arra előre számítani lehetett, hogy a villámgyors liverpooli támadók miatt nem lesz kényelmes mérkőzése és így is lett. Viszont általában a passzaival nem szokott gond lenni, ezúttal viszont ebben is gyengélkedett. 5

 

Luke Shaw: Valószínűleg sokat készültek a játékára a vendégek, mert nem tudta azt az előremutató játékot nyújtani támadásban, amit szokott. A harmadik bekapott gól az ő lelkén szárad, nem biztos, hogy egy Liverpool ellen kellene a saját tizenhatosánál öt játékost kicselezve kihoznia a labdát. 5

 

Scott McTominay: Remekül kezdte a meccset, visszatért a játékába a kellő agresszió és szinte mindenhol ott volt. A fordulást követőn visszaesett a teljesítménye és még a kiállítás szele is meglegyintette. Csak akkor stabilizálódott a játéka, amikor Pogba került mellé. 6

 

Fred: Ő is hathatósan hozzájárult ahhoz, hogy a Liverpool a második félidő elején már 3-1-re vezessen, de ha jobban koncentrálnak a vendégek, akkor a jóvoltából akár több gólt is szerezhettek volna. Dekoncentrált volt, joggal cserélték le viszonylag korán. 4

 

Bruno Fernandes: Egy remek megmozdulás után a szerencse is mellette volt a vezetőgólja megszerzésénél. Ettől eltekintve azonban a sok liverpooli faragás és az utána lévő szokásos hisztirohamai történtek vele. Nem tudott vezér lenni és mivel ezt a szerepet más se volt képes helyette felvenni, így ez meglátszott a csapat játékában. 6

 

 

Marcus Rashford: Már megint a jobboldalon szenvedve kellett kezdenie a mérkőzést, Greenwood mostani formáját látva pedig ez több, mint visszalépés volt a csapat támadójátéka szempontjából. Amint átmehetett a baloldalra, rögtön egy, az önbizalma szempontjából fontos gólt szerzett és a lefújás előtt ugyanolyan helyzetből lőhetett volna még egyet. Az utóbbi időszakhoz képest ez egyel jobb meccse volt, de nem igazán találja mostanság önmagát. 6

 

Paul Pogba: Ezúttal hiányzott belőle a kreativitás és a vállalkozószellem a bal szélen játszva, emellett pedig összehozott egy veszélyes szabadrúgást az első félidőben, majd mellőle fejelte be Firmino a vendégek vezetőgólját. Fred lecserélésével visszább húzódott és a teljesítménye is javult valamelyest, de ez kevés volt ezúttal. 5

 

Edinson Cavani: Még most se értjük, hogy egy hozzá hasonló kaliberű támadó hogyan volt képes kihagyni az Alisson rossz passzából kialakult ordító helyzetet a meccs elején. A társak egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán találták meg, így eléggé szürke volt az egész meccsen, de azért egy gólpasszt így is kiosztott Rashfordnak. 5

 

 

 

Cserék:

 

Mason Greenwood (Fred helyére a 63. percben): Beállásával azonnal megélénkült a jobb oldali szélsőjáték és volt egy hatalmas, dupla helyzete, amiből végül sajnos nem lett gól, pedig az fordulópont lehetett volna. 6

 

Nemanja Matic (Bailly helyére a 86. percben): Az ő hibájából indulhatott meg a 4. Liverpool gól előtti kontra.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Aaron Wan-Bissaka
 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!