Robin van Persie személyes üzenete Fernandesnek
A United egykori csatára, Robin van Persie személyesen gratulált Bruno Fernandesnek, miután kiderült, hogy a szurkolók szavazatai alapján ismét a portugál középpályás érdemelte ki az Év Játékosának járó elismerést.
Brunonak nagyjából 18 hónapon belül ez már a 2. ilyen díja, hiszen az Old Traffordon eltöltött fél szezonját követően is rá voksoltak a legtöbben. A portugál játékos hatása a Unitedre sokakat megdöbbentett a futballvilágban és ez alól a csapat holland legendája, Robin van Persie sem volt kivétel. Az Év Játékosa szavazás eredményhirdetését követően Twitteren írt üzenetet Fernandesnek, melyben elárulta, hogy csodálattal adózik a középpályás eredményei iránt.
"Megérdemelt, micsoda játékos! Azonnal hatással volt a klubra, amint csatlakozott!" - írta van Persie, aki első szezonjában 30 találatig jutott a Unitednél.
Az ex Arsenal játékos egyébként az imént említett 2012/13-as szezonban maga is elnyerte az Év Játékosa címet. Biztos sokan tudják azt is, hogy ebben a szezonban szerezte meg 20. bajnoki címét a United, amelyben a hollandnak hatalmas szerepe volt. Emellett szintén abban az idényben az Év Gólja címet is megszerezte a United egykori gólvágója, ahogy most Fernandes is.
Van Persie 2015-ben távozott a klubtól, miután 105 mérkőzésen 58 gólt szerzett, a Vörös Ördögök szurkolói pedig a mai napig szeretettel emlékeznek rá világszerte. Bruno egyértelműen el volt ragadtatva, hogy van Persie gratulált neki és gyorsan válaszolt is a hollandnak.
"Köszönöm, Legenda! Sokat jelent ez az elismerés tőled!"
Fernandes eddig 79 alkalommal léphetett pályára a United játékosaként, de már 40 gólja és 26 gólpassza van. Hasonló teljesítményre Eric Cantona volt képes azt követően, hogy 1992-ben nem kis meglepetésre a Leedsből a Unitedhez igazolt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
10 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
14 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
15 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
16 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
17 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
18 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló