EURO 2020: Vörös Ördögök a válogatottakban

Egy esztendővel azt követően, hogy elhalasztották a 2020-as Európa-bajnokságot, idén június 11-én kezdetét veszi a kontinensviadal.


A COVID-19 járvány miatt a 2020 nyarán esedékes Európa-bajnokságot egy évvel elhalasztották, most viszont mind a 24 résztvevő válogatott készen áll, hogy megmérettesse magát az Európa legjobbjának járó címért. Az esemény lebonyolítása ráadásul az eddigiekhez képest már egyedi lesz, hiszen 11 helyszínen rendezik meg az összecsapásokat Bakutól - Budapestig, Szentpétervártól - Sevilláig.

 

Törökország olaszok elleni mérkőzése nyitja meg a meccsek sorozatát Rómában, június 11-én és mivel már nem sok idő van addig, a szövetségi kapitányok már el is kezdték kihirdetni a nemzeti csapatok kereteit.

 

Az eddig ismert információk alapján az alábbi Vörös Ördögök lesznek érdekeltek a kontinensviadalon.

 

Franciaország

 

A francia nemzeti csapatba Paul Pogba kapott meghívót és nem kevesebbet, mint a Zinedine Zidane és Thierry Henry alkotta korábbi nemzeti csapat sikereinek leutánzását tűzte ki célul Didier Deschamps szövetségi kapitány. A francia válogatott egyébként a rendkívül keménynek ígérkező F csoportban vág neki a csoportmeccseknek és Németországgal, Magyarországgal, valamint Portugáliával kell majd farkasszemet nézniük.

 

A United másik franciája, Anthony Martial sérülése miatt kimaradt a 26 fős keretből.

 

Hollandia

 

Frank de Boer 34 fős keretet nevezett meg az Európa-bajnokságra, melyben helyet kapott a Vörös Ördögök mostoha sorsú középpályása, Donny van de Beek is. Az egykori Ajax játékos az Oranje legutóbbi 9 mérkőzéséből 3 meccsen is betalált az ellenfelek kapujába, mellette pedig további nyolc játékost delegálnak a nemzeti csapatba angol klubok, köztük a liverpooli Georginio Wijnaldum személyében. Virgil van Dijk sérülése miatt kimarad a tornáról, melyen a hollandok Ausztriával, Észak-Macedóniával és Ukrajnával fognak összecsapni a továbbjutásért.

 

Portugália

 

Bruno Fernandes, a United talizmánja és az Év Játékosa, kulcsszerephez juthat hazája válogatottjában, mivel a portugálok szeretnék megvédeni Európa-bajnoki címüket. A középpályás beválogatása nem is volt kérdés Nuno Santos szövetségi kapitány számára. Az egykori Manchester United játékos, Cristiano Ronaldo is meghívót kapott, így a portugál világsztárnak ez lesz a 9. nagy nemzetközi tornája a válogatottal.

 

 

Skócia

 

Scott McTominay egyike annak a 26 játékosnak, akik a skót válogatottat képviselhetik nemzetközi tornán, amire 1998 óta nem jutottak ki. A United középpályásának nagy szerepe volt hazája nemzeti csapatának sikerében a kvalifikáció során. A skótok a Nemzetek Ligája play-off körében vívták ki az Európa-bajnoki részvételt, miután Belgrádban büntetőkkel legyőzték Szerbia csapatát.

 

A skótok a D csoportba kerültek, ahol Angliával, Csehországgal és Horvátországgal meccselnek majd.

 

Svédország

 

Zsinórban ez a 6. Európa-bajnokság, melyre a skandináv csapat kvalifikálta magát. A svéd szövetségi kapitány által kihirdetett keret ötvözi a fiatalság erejét a rutinos játékosok tapasztalatával. A nemzeti csapatba bekerült Victor Lindelöf, aki majd társaival egyetemben Lengyelországgal, Szlovákiával és Spanyolországgal kell megküzdjön a továbbjutásért.

 

Meglepetésre az 5 éve visszavonult Zlatan Ibrahimovic is visszatért a svéd válogatottba, ám térdproblémái miatt kihagyni kényszerül az Európa-bajnokságot.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!