A United 6 játékost is delegál az angol EB keretbe
Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate kijelölte 33 fős ideiglenes keretét a júniusban kezdődő Európa-bajnokságra.
A Middlesbrough-i edzőtáborban a jövő hónap elején barátságos meccset játszanak az angolok Ausztria és Románia ellen, ám a csapatban ekkor még valószínűleg nem lesznek ott a United, a Chelsea és a City játékosai, hiszen ők még az európai kupadöntőkben érdekeltek.
Emiatt Gareth Southgate egy bővebb, 33 fős ideiglenes keretet jelölt ki, így még az esetleges sérülésből felépülőket is számításba tudja venni a végleges, 26 fős névsor leadásáig, melyre legkésőbb június 1-ig sor kell kerüljön.
Harry Maguire is szerepel a listán másik 5 Unitedes csapattársával egyetemben annak ellenére, hogy a védő jelenleg még bokasérüléssel bajlódik, amely miatt az sem kizárt, hogy kihagyni kényszerül a Villarreal elleni Európa-liga finálét is.

Dean Henderson kiváló szezont tudhat a háta mögött, így egyértelmű, hogy ott lesz az angol nemzeti csapatban, ahogyan Luke Shaw is, aki majd Ben Chilwellel kell megvívjon a bal szélső védő posztjáért.
A West Hamnél kölcsönben szereplő Jesse Lingard is ott lesz a Háromoroszlánosok csapatában, miután remek teljesítményt nyújtott a szezon második felében a Kalapácsosoknál. Lingard a 2018-as Világbajnokságon tagja volt a válogatottnak és teljesítményével hozzájárult az angolok meneteléséhez a tornán.
A United támadói közül Marcus Rashford és Mason Greenwood neve is szerepel a 33 fős listán köszönhetően a szezonban nyújtott remek teljesítményüknek. Kettejük közül Rashford már rutinosabbnak mondható a nemzeti csapatban, azonban érdekes lesz figyelni, hogy Greenwood milyen szerepet kap majd a válogatottban, mivel a 19 éves játékos utóbbi hetekben látott teljesítményét lehetetlen figyelmen kívül hagyni.
Az angolok 33 fős kerete:
Kapusok: Dean Henderson, Sam Johnstone, Jordan Pickford, Aaron Ramsdale
Védők: Trent Alexander-Arnold, Ben Chilwell, Conor Coady, Ben Godfrey, Reece James, Harry Maguire, Tyrone Mings, Luke Shaw, John Stones, Kieran Trippier, Kyle Walker, Ben White
Középpályások: Jude Bellingham, Jordan Henderson, Jesse Lingard, Mason Mount, Kalvin Phillips, Declan Rice, James Ward-Prowse
Támadók: Dominic Calvert-Lewin, Phil Foden, Jack Grealish, Mason Greenwood, Harry Kane, Marcus Rashford, Bukayo Saka, Jadon Sancho, Raheem Sterling, Ollie Watkins
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |