Taktikai mágnestábla: Villarreal 1-1 Manchester United (bünt: 11-10)

A szezon utolsó Mágnestáblájához is elérkeztünk. Következik a nyári szünet. Jobban szerettem volna egy pozitív szájízzel megírt cikket elétek rakni, azonban nem volt ráhatásom a végeredményre. Fogadjátok sok-sok szeretettel eredménytől függetlenül.


Szeretném először is leszögezni, hogy a mérkőzést fogom értékelni. Ezt már akkor elhatároztam, amikor lefújták a hosszabbítást és még nem kezdődött el a tizenegyespárbaj. Megfogadtam, ha győz, ha veszít a United a végén a lottósorsoláson, akkor is a 120 percet fogom értékelni, mert nálam nem változik meg a két menedzser munkássága a 120 perc alatt csak azért, mert De Gea rosszul végzett el egy büntetőt.

 

Villarreal egy 50000-es város (egészen pontosan 50 577 fő), míg az Old Trafford önmagában nagyobb befogadóképességű. Ettől függetlenül a Villarreal már korábban is megmutatta, hogy képes lehet nagy dolgokra, a pályán pedig 11 vs 11 elleni játék zajlott. Európai kupadöntőbe véletlenül nem jut el csapat. Ettől függetlenül a United valóban a találkozó esélyesének számított.

 

 

Felállások: 4-4-2 vs 4-2-3-1

 

Remélem sokan vagytok, akik olvastátok a felvezető cikket is. Nagy meglepetés nem ért minket a Villarreal oldaláról. Az Emery féle 4-4-2-t láthattuk felpakolva a pályára, míg a Manchester United részéről érkezett a 4-2-3-1. Tényleg menetrendszerű volt mind a kettő menedzser taktikája az Európa-liga döntőre. A mérkőzés előtt olyan kérdések merülhettek fel bennünk szurkolókban, hogy Lindelöf mellett Bailly, vagy Tuanzebe fog-e kezdeni?! Pogba bal szélső, vagy középső középpályás lesz?! De Gea vagy Henderson véd a döntőben?! A válaszokat megkaptuk. Nyilván most már nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha...! (A fociban mindig van egy de, meg ha?! Ettől is szép játék.)

 

 

Solskjaer féle 4-2-3-1-t láthatjuk a következő képen. A labda irányába közelít az egész csapat, hogy labdaszerzés esetén azonnal kontratámadást tudjon azonos oldalon vezetni a United.

 

 

A gyakorlat

 

 

 

Azért emeltem ki ezt a játékelképzelést a norvég menedzsertől, mert az én olvasatomban ez működött még a legjobban. Jól látszik, hogy a kontra alapú játékot láttam én, egy mélyen behúzódó csapat ellen. Alapvető problémát jelentett, hogy nem volt felállt fal elleni konkrét játékelképzelése a csapatnak. Pontosítok: volt! De a Villarreal elrontotta.

 

A felvezető cikkben elemeztem, hogy törték fel a Villarreal védelmét az utolsó 7-8 mérkőzésükön. Még viccesen meg is jegyeztem, hogy felkészül Shaw a beadásokra, Cavani az érkezésekre? Aztán a viccemből kegyetlen valóság lett! Ugyanis amit én viccnek szántam, azt Emery a mérkőzésen teljesen komolyan gondolta.

 

Történt ugyanis, - és most pörgessünk vissza a kezdő csapathoz - hogy a United felpakolta a bal oldalára a kreatív játékosok nagy részét. Shaw - Pogba - Rashford és a gyakran feléjük húzó Fernandes. Bruno nem véletlenül tűnt el a mérkőzés nagy részén a pálya két oldalán leginkább. Egészen egyszerűen, ahol neki játszani kellett, ott embertelen népsűrűség keletkezett a mérkőzés alatt. A foci a területnyerésről is szól, vagy legfőképp arról. Ebben azonban nagyon alulmaradt a United tegnap. Pontosabban nyert területet a pálya túloldalán, ahol nem akart. AWB és Greenwood feltűnően szabadon mozoghatott a jobb oldalon.

 

 

A mérkőzésen Solskjaer úgy tervezte, hogy a bal oldalon futtatja a támadások nagy részét. Így nem volt más dolga a spanyol csapatnak, mint lezárni azt. Könnyű Rashfordra és Brunora ujjal mutogatni. Egészen egyszerűen a rendszer áldozatai lettek. Rashfordnak ráadásul Shaw szerepvállalása miatt sokat kellett befelé járnia, így szélességet sem tudott csinálni magának.

 

 

Fernandes hőtérképén láthatjuk, hogy ő próbálta az egyensúlyt ideálisan tartani, hiszen a pálya jobb oldalán is sokat tartózkodott. Szembetűnő, hogy igazából a két szél irányába mozgott állandóan. Ahol az eredeti helyett lett volna a pálya közepén, ott feltűnően keveset volt megtalálható.

 

Sok szempontból olyan volt ez a mérkőzés, mint amilyen a United egész szezonja. Lassú, komótos kezdés, majd pedig jön az ellenfél és az első valamire való helyzetéből gólt szerez. Ez a gól természetesen egy rögzített helyzetből születik, a beadás pedig a hosszú oldalra érkezett, ami megoldhatatlan problémát jelentett Lindelöfnek.

 

 

Solskjaer a mérkőzés után: Nem pörögtünk fel

 

Újra csalódás a pontrúgás után kapott gól

 

"Nem pörögtünk fel. Nem játszottunk olyan jól, mint ahogy tudunk. Megfelelően kezdtük a mérkőzést, de aztán gólt szereztek az egyetlen kapura tartó lövésükből. Csalódott voltam amiatt, hogy ismét pontrúgás után kaptunk gólt. Nyomtunk, presszingeltünk, de miután kiegyenlítettünk, nem tudtuk úgy irányítani és dominálni a mérkőzést, ahogy akartuk. Néha ilyen a futball. Megnehezítették a dolgunkat, lezárták előttünk a területeket. Többségében mi birtokoltuk a labdát, ők viszont jól védekeztek. Nem sikerült eléggé nagy helyzeteket kidolgoznunk."

 

Természetesen a United feltámadás már a szurkolók genetikájába is bele lett kódolva ebben az évben. Ha valamit nagyon bírok Solskjaer munkásságában, hogy nem csak a játékosok, de én a tv előtt is, bármelyik mérkőzésen elhiszem, hogy innen még van visszaút. Ezúttal is volt. A Premier League-től jött már ki adat az idei évről. A bajnok City a mérkőzések 53%-ban győzelemre állt és csupán 10,6%-ban volt hátrányban. A Unitednél talán a legbeszédesebb, hogy még a Spurs és a West Ham is megelőzi, ha azt nézzük ki állt többet győzelemre. De idevehetjük az Aston Villa, Everton, Arsenal triót is. A Unitednél a döntetlen egyértelműen a domináns. Az egész mezőnyben a Vörös Ördögök produkálták a legnagyobb számot ha az ikszeket nézzük. Ez azért is beszédes, mert el lehet gondolkodni, hogy sikerül-e Solskjaernak kimozdítani a mérkőzéseket a természetes lefolyásukból?

 

 

Szóval megtörtént a baj. Megszerezte a vezetést a lesajnált Dávid csapat a Góliát ellen. United szurkolóként láttunk már idén erre is példát. Szóval ez sem tűnt annyira újdonságnak és megoldhatatlan feladatnak. A második félidő elején aztán a srácok fel is pörgették a játékot. Sikerült egy többé-kevésbé szerencsés találatot szerezni. Csak halkan jegyezném meg, hogy Rashford körülbelül háromszor lőtt szöglet után a kipattanóról szinte ugyanonnan kapura. A többi kísérlet sajnos nem pattogott szerencsésen United játékos elé. Az mindenképp tervezett volt, hogy ő ami kijön a szöglet után azt lövi be a sűrűbe, hátha lesz belőle valami. Egyszer lett is.

 

 

Emery vs Solskjaer

 

Ezt a döntőt nálam taktikailag Emery nyerte meg az 1-1 ellenére. Nem azért, mert tizenegyesekkel behúzta a Villarreal, ezt már előre eldöntöttem, hogy le fogom írni, akármi is lesz. Solskjaer "A" terve egyértelműen besült az első félidőben. 0-1-nél amit láttam a norvég menedzser arcán a tanácstalanság mellett, hogy már ő sem lepődött meg ezen a forgatókönyvön.

 

A félidőben aztán nem úgy indult be az öltözőbe, mint akinek konkrét tervei, vagy elképzelései lennének a folytatásra. Azért csak sikerült gólt szerezni valahogy. Amikor még VAR-ral visszanézték, akkor arra gondoltam: Ha ezt elveszik, akkor soha nem rúg gólt a United. Kizárt, hogy még egyszer ilyen szerencséje legyen.

 

A második félidő elején, miután kiegyenlített végül is az angol csapat, Emery azonnal változtatásra szánta el magát. Való igaz, a mérkőzés ezen szakaszában úgy nézett ki, hogy a Vörös Ördögök átrohannak a léket kapott sárga tengeralattjárón. Cavani az 55. percben egyenlített, Emery pedig a 60. percben az egyik csatár, Bacca helyett behozta a védekező középpályás Coquelint. Beleégett a retinámba, ahogy a Villarreal szurkolók fogják a fejüket ennél a cserénél, amikor a kamera mutatja őket. Pedig ez a csere meghatározó volt abban, hogy Emery stabilizálja a csapatát és időt nyerjen a következő kettő cseréig, ugyanis az Európa-liga döntőben minden edző öt cserelehetőséggel élhetett.

 

A mérkőzésre jellemző kép következik. Shaw beindul Rashford helyére, azonban a Villarreal balhátvédje, Foyth 1v1-ben felveszi a versenyt Rashforddal, az azonos oldali középpályás pedig megy tovább Shaw-val. Így végig megmarad a 4-4-2-s felállás, csupán a védekező szerepek változtak. Shaw passzárnyékban lesen, Pogba elszigetelve a két csatár által. Fernandes és Cavani pedig elveszve a két nagyon szűk Villarreal védekező vonal között. Szegény Rashfordnak az 1v1 maradt, vagy a középhátvédig vissza passz.

 

A kisebb csapatoknak tanítani való, ahogy az egész Villarreal körülbelül 20 méter mélységre leszűkítette a játékteret.

 

 

A mérkőzés emberének Capoue-t választottak. Nálam Foyth volt az. Külön sztori, hogy olyan sérüléssel, mint amit összeszedett az első félidőben, ezt a mérkőzést ilyen koncentráltsággal és minőségben lehozta.

 

 

Mivel a United konstans módon a bal oldalon veszélyeztetett, így Emery a 77. perces dupla cserénél először Pino-t hozta le a pályáról. Majd a mérkőzés végén a 88. percben beküldött két szélső védőt és Foythot is lecserélte. Ekkor úgy álltunk, hogy Emery 5 helyen változtatott, frissességet hozva a csapatba. Valamint nem véletlenül a szélső védő posztokat erősítette meg. A mérkőzésen egyértelműen látszott, hogy a United középen veszélytelen. Ahhoz kevés mélységi passz fordult elő és a ritmus sem volt az igazi. Így a széleken próbálkoztak az angolok. Éppen ezért kellett a spanyoloknak ezekre a posztokra friss erő.

 

Solskjaer a 100. percig várt a cserékkel. Egy olyan szezon végén, amikor már azok az emberek is elfáradtak, akik csak cikkeket írnak a mérkőzésekről. Amikor látszott a csapaton, hogy több poszton hullafáradtak a játékosok. A nevük, a mezük a pályán van, bízunk az egyéniségükben, de egyébként nem várható túl sok már tőlük, mert csapágyasra lettek járatva. A padon ott ült Matic, aki nemrég kapott 3 éves szerződéshosszabbítást (előbb vagy utóbb tuti stábtag lesz). Mata, akiben a rutin mindig előhozhat bármilyen váratlant. A múlt nyár slágerszerzeményei. Telles és van de Beek. Az, hogy Telles is csak a tizenegyesekre érkezett, nagyjából elmondja, hogy mennyire bíznak benne. James pedig jó kérdés, mert abszolút nem fekszik neki az a stílus, amikor egy felállt védelem ellen kell focizni. Ha viszont nem elég jó ehhez, akkor vajon ő United szint hosszútávon? Solskjaernak sokan felrótták azt is, hogy nem állította be Hendersont a tizenegyes párbajra. Gondolom De Gea védési hatékonyságával a stáb is tisztában volt. 40 tizenegyes, 40 gól, 0 védés. Ha levonjuk a mostani 11 büntetőt, akkor sem sokkal szebb a szám.

 

 

Az (Vörös) ördög a részletekben lakozik?

 

Én csak azt láttam, hogy ott ül a padon 12 ember. Több, mint egy kezdő tizenegy és nem merünk hozzájuk nyúlni. Majdhogynem én is és te is ülhettünk volna ott. Elképesztő lehetett a tudat, hogy ott ülnek egymás mellett és nem történik semmi. Kis melegítés és ennyi. Magyarul darabra megvan a csapat, 23 játékos és kettő hiányzó, plusz Lingard kölcsönben, de amikor baj van, akkor igazán ezek közül senkire sem számít(hat) a menedzser? Ezen azért nagyon el kell gondolkozni a nyáron, ha csapatépítés címszóval bárki kiír egy meetinget Manchesterben.

 

 

Ez a jelenetsor mindent elmond a tegnapi mérkőzésről. Ötlettelen játék. Besülő A terv, nincs B, a rendszerben szenvedő játékosok (akiket aztán a közösségi médiában ismét lehet szidni, lásd Rashford mit kapott) egyénre bízott 1v1-s vagy klasszis megoldások. Tudom, hogy kiragadott jelenet. Nekem sokat mesél az, hogy Shaw mozgása látszólag teljesen tudatos és begyakorolt. Amikor viszont ezt a Villarreal megakadályozza, akkor jön az ötlettelenség. Foyth mozgásával Rashfordot egyértelműen a gyengébbik lába (és a vonal) felé tereli.

 

 

Kezdődik a nyári szezon, lehet álmodozni, hogy milyen igazolások érkeznek. Nem tudom, ha tegnap Sancho és/vagy Kane futkosott volna elöl, akkor máshogy alakul-e ez a mérkőzés. Egy biztos, hogy legalább egy harcos belső középhátvédre szüksége van a csapatnak.

 

 

Sajnálom én is, hogy az év utolsó mérkőzéséről szóló Taktikai Mágnestábla cikket nem sikerült pozitív hangulatban megírni és olvasni. Ez volt sorozatban a 4. szezon, amikor a Manchester United trófea nélkül zárta az évet. A hazai kupaéhség pedig még régebb óta tart. Utoljára Mourinhoval sikerült elhódítani az Európa-ligát a 2016/17-es szezonban. (Nem, nem sírom vissza a portugált, jó nekünk nélküle is, de a tények azok tények.)

 

Gondolom nem én vagyok egyedül, aki kíváncsian várja, hogy mit hoz a nyár és a jövő év. Solskjaer elkezd-e egy újabb szezont? Vajon bajnokesélyesként tér vissza a United? Járhat Ole úgy, mint Lampard a Chelsea-nél? Kiköltekezés, aztán ha nincs eredményesség akkor bukás?! Ezek azok a kérdések, amelyekre jelenleg nem tudjuk a válaszokat!

 

 

Köszönöm, hogy itt voltál és elolvastad! Ha van bármilyen meglátásod, véleményed, akkor szokásos módon várom a kommentszekcióban! Rövidesen újra találkozunk! Addig is jó nyarat mindenkinek!

 

Sajnos ezúttal sem sikerült a spanyol átkot legyőzni...

 

 

 

Források:

https://www.eredmenyek.com/merkozes/4GyuuqTg/#osszefoglalas/osszefoglalas

https://www.sofascore.com/football/2021-05-26

https://football.instatscout.com/teams/21

https://www.facebook.com/t.szelso

https://www.instagram.com/p/CPYAalhgz6x/

https://medium.com/@josephpressiv/ole-gunnar-solskjaers-tactics-from-molde-to-manchester-united-9ac643aeb608

https://www.instagram.com/p/CPVwEpCMYnY/

https://www.sofascore.com/manchester-united-villarreal/Ksugb

https://www.whoscored.com/Matches/1544100/Live/Europe-Europa-League-2020-2021-Villarreal-Manchester-United


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!