Maguire: Shaw minden elismerést megérdemel

Maguire dicsérettel illette csapattársát, Luke Shaw-t, akinek beadásából egy nagyon fontos gólt fejelt az angolok ukránok elleni Európa-bajnoki találkozóján.


A Háromoroszlánosok korán vezetést szereztek az első játékrészben, ám a második félidőre maradt a viszonylag karcsú, 1-0-s előny, Andrij Shevchenko csapata pedig próbálta semmissé tenni az angolok előnyét a Rómában megrendezett találkozón.

 

Gólt viszont a fordulás után ismét az angolok tudtak szerezni. Shaw remek beadását követően Maguire bólintott a kapuba, amivel már 2-0-ra vezettek az angolok. A United szélső védője ezt követően pedig még Harry Kane számára is kiosztott egy gólpasszt, amivel az ukránok sorsa végleg meg is pecsételődött. A végeredményt pedig a csereként beállt Henderson állította be és találatával végül 4-0-ra győzött Southgate csapata.

 

Az angoloknak a döntőbe jutásért a hamvaiból feltámadt Dániát kell majd két vállra fektetniük szerdán a Wembleyben, ahol az enyhítéseknek köszönhetően nagyjából 60000 néző lehet majd jelen. Az ukránok elleni összecsapást követően Maguire pedig az alábbiakat nyilatkozta a BBC-nek:

 

 

Mi a véleményed a győzelemről és a végeredményről?

"Nagyszerű eredményt értünk el, de nincs még itt az ideje a bulinak. Újabb kemény mérkőzés vár ránk és szeretnénk bejutni a fináléba. Természetesen nagyszerű érzés, hogy ilyen győzelmet tudtunk aratni, mert ezzel egy újabb lépést tettünk a hazánkért. Tovább akarunk jutni a döntőbe és, ahogy eddig is, úgy most is a titok az, hogy fejlődjünk, javuljunk."

 

Úgy látszik, hogy a szövetségi kapitány minden játékosában bízik és az látszik, hogy ti pedig mind elhiszitek, hogy képesek vagytok a végső győzelemre is.

"Igen, mindannyian nagyon hiszünk ebben. Azt gondolom, hogy az első félidő nehéz volt, de sikerült korán megszereznünk a vezetést, ahogy szerettük volna. Utána sajnos képesek voltak olykor-olykor nehéz pillanatokat okozni nekünk, a második gólunk viszont nagyjából megpecsételte a találkozó végkimenetelét. Onnantól kezdve már teljes mértékben iránytani tudtuk a mérkőzést, majd szereztünk egy harmadik és végül egy negyedik találatot is. Azt hiszem teljesen megérdemeltük a győzelmet. Egy ilyen győzelem mindig fantasztikus érzés, most pedig pihenünk egy kicsit, regenerálódunk és folytatjuk."

 

Mire számítasz a dánok ellen?

"Ma este mindenki nagyon vidám lesz az öltözőben, de reggel, amikor felkelünk már a következő feladatra fogunk koncentrálni. Ez a csapat nem elégszik meg az elődöntővel, hiszen a célunk a finálé."

 

Szinte hallani lehetett, amikor a labda találkozik a fejeddel. Hatalmas erő volt a fejesedben.

"Pont a mérkőzés előtt beszélgettünk arról, hogy nem igazán szerzünk gólokat ilyen szituációkból, ma este sikerült. Luke labdája zseniális volt. Amikor láttam, hogyan érkezik a labda és sikerült elfejelnem már tudtam, hogy ez a hálóban fog kikötni. Nagyon jó érzés gólt szerezni, de a legfontosabb az, hogy végül győztünk."

 

Luke Shaw teljesítményét az angolok több legendája sem hagyta szó nélkül. Alan Shearer, Frank Lampard és Rio Ferdinand is szuperlatívuszokban beszéltek a United játékosáról.

 

Shaw védekező munkája kiváló volt, azonban két gólpassza az, ami igazán megmaradt a nézőkben. Az egyiket rögtön a második játékrész elején osztotta ki klubbeli csapattársának, majd Harry Kane is betalált Shaw beadásából.

 

 

A Vörös Ördögök szélső védője így már 3 gólpasszt jegyez a kontinensviadalon és csak a svájci Steven Zubernek van több (4). Mivel Svájc már kiesett, így Shaw ebben a mutatóban még beérheti, vagy megelőzheti őt a következő mérkőzésen, vagy akár mérkőzéseken.

 

"Bomba formában játszott ezen a mérkőzésen, ahogy tette ezt az egész szezonban" - mondta Rio. "Kiválóan lépett fel a támadásokkal és a beadásai tökéletesek voltak. Remekül időzített. Létfontosságú pillanatokban hozott remek döntéseket és láthattuk, hogy ha lehetőséghez jut, akkor képes élni vele. Most már ő is látja magában azt, amit mi már jó ideje látunk benne. Sokszor maga az ember a fontos, hogy elhiggye képes valamire és nem feltétlen az, hogy milyen képességekkel rendelkezik alapból."

 

"A lehető legjobb időben érett be a játéka. Ehhez kellett számára az is, hogy a klubjában a megfelelő vezetés mellett tudjon dolgozni, fejlődni és persze a megfelelő játékosok között. Tökéletes formaidőzítés az övé."

 

Lampard azt is kiemelte, hogy Shaw esetében rendkívül fontos az is, hogy fizikálisan is sokat fejlődött. "Remekül sikerült számára az elmúlt egy év, nagyon egyben van. Kívülről is látszik, hogy valami történt vele az elmúlt 18 hónapban. Hátráltatták sérülések és előfordult, hogy nem volt jó formában, de most, ahogy nézzük őt az az ember érzése, mintha egy gépet látna. Bármit megcsinál amit kérnek tőle, bármit. Most ez látszik."

 

A beszélgetés végén Alan Shearer még kiemelte a bizalom fontosságát Shaw esetében. "Rendkívül sokat számít, ha azt érzed, hogy az emberek hisznek és bíznak benned. Tisztában kell azzal lenni, hogy nem a világ végét jelenti, ha van egy-két rosszabb napod. Ilyenkor rengeteget számít, hogy a menedzser és a társak bíznak benned. Azt gondolom, hogy ő ezt felfogta és meg is kapta a bizalmat mind a klubjában, mind a válogatottban is."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!