Ole: Dolgozunk a fiatalok kölcsönadásán
Ole Gunnar Solskjaer arra számít, hogy a Manchester United több fiatal játékosa is kölcsönbe távozik majd a nyári átigazolási időszak vége előtt, azonban addig nem, amíg kulcsfontosságú szerep hárul rájuk a felkészülés során.
Mivel nemzetközi szinten továbbra is szigorú korlátozások vannak érvényben a koronavírus világjárvány miatt, a Vörös Ördögök az Egyesült Királyságban töltik majd a Premier League új idényének augusztus 14-i kezdete előtti időszakot.
Mivel az Európa-bajnokságon és a Copa American a United számos kulcsfontosságú játékosa volt érdekelt és még nem kezdték meg a felkészülést klubjuknál, ezért a klub Akadémiai csapatából többen is nagy szerepet vállalhatnak majd felnőtt szinten a 2021/22-es idényt megelőző mérkőzéseken.
"Hat hetünk van együtt a bajnokság kezdete előtt és számos edzőtáborunk lesz majd itt az Egyesült Királyságban" - kezdte a norvég menedzser.
"Úgy éreztük, hogy most az a legésszerűbb, ha itthon maradunk. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy most éppen zöld, vörös vagy narancssárga besorolásban van-e az a hely, ahova utazni akarunk. Márpedig jelen pillanatban a világ abba az irányba tart, hogy ez folyamatosan változik."
"A fiatal srácok mindenképpen szerepet fognak kapni a Derby [július 18. 16 óra] elleni meccsen és az azt követő néhány meccsünkből is kivehetik a részüket."

A felkészülés augusztus eleji intenzívebbé válásával együtt elkezdenek majd visszaszivárogni a nyári válogatott kötelezettség fáradalmait kipihenő felnőtt játékosok is Carringtonba, így Ole arra számít, hogy akkortól megsokszorozódhat majd a kölcsönadások száma, amely már meg is kezdődött azzal, hogy Tahith Chong a Birmingham City-hez került egy szezon erejéig.
"Egyre-másra fognak majd visszatérni az Európa-bajnokságon szereplő játékosok" - tette hozzá Solskjaer.
"Ők [a fiatalok] pedig bele fognak majd kóstolni a felnőtt futball világába. Augusztus elején közülük néhányan pedig kölcsönbe is kerülhetnek majd."
"Van már néhány véglegesített ügy, néhány esetben pedig arról egyeztetünk a játékosokkal, hogy melyik opció lenne számukra a legideálisabb."
Bár Ole nyilván azt preferálná, ha a hat hetes felkészülés során a teljes felnőtt kerettel dolgozhatna együtt, hiszi, hogy a mostani időszak számos fiatal játékosnak nagyon értékes élményt jelent majd, emellett pedig a legjobbat fogják kihozni a velük együtt dolgozó idősebb társaikból is.
"A felkészülési időszak mindig egy friss kezdetet jelent, új lehetőségekkel előre tekintve a szezonra."
"Néhány játékos még csak most tudta megkezdeni a szabadságát, szóval tudjuk, hogy foghíjas a keretünk, de ezzel a fiatalok is belekóstolhatnak abba, hogy milyen érzés olyan igazán profikkal együtt készülni, mint Nemanja Matic, Juan Mata, Lee Grant vagy a visszatérő Tom Heaton. Ők már számtalan ehhez hasonló szituációt megéltek pályafutásuk során. Mason [Greenwood], Aaron [Wan-Bissaka] és Axel [Tuanzebe] lesznek azok, akik ezt a két korosztályt majd közelebb hozhatják egymáshoz és ez egy jó lehetőség lesz számukra is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Tartalék csapat
Kölcsönlesen
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Ligakupa, 3. forduló