Sancho orvosi vizsgálaton a Unitednél
Mai napon Jadon Sancho orvosi vizsgálaton vesz részt a Manchester Unitednél, mielőtt végleg aláírásra kerülne a szerződése és a Dortmundtól az Old Traffordra költözne 73 millió fontért cserébe.
Sancho már korábban megállapodott a személyes feltételekről a Uniteddel, így a kötelező formaságok után valószínűleg egyből nyaralni megy, hiszen a következő szezonig már csak nagyjából egy hónapnyi idő maradt.
A 21 éves támadó egyike volt azon három játékosnak, akik büntetőt hibáztak az Európa-bajnokság fináléjában. Mellette még újdonsült klubtársa, Marcus Rashford és az Arsenal tehetsége, Bukayo Saka rontott. A vereséget követően pedig mindhárom játékost erős rasszista támadások érték a közösségi médiában.
A transzferért cserébe a nyár elején a Dortmund még nagyjából 85 millió fontot szeretett volna kérni, az üzlet végül a tavalyi árhoz képest nagyjából 35 millió fonttal kevesebb, hiszen előző nyáron a németek még 108 millió fontért cserébe lettek volna csak hajlandók elengedni Sanchot. Viszont a BVB nem akarta megkockáztatni azt sem, hogy a támadó jelenlegi szerződése, ami 2023-ig szól az utolsó évébe lépjen. Jelenleg pedig aktívan keresik a fiatal angol utódját, első sorban a PSV két játékosát, Donyell Malent és Noni Madueket figyelve.

Az üzletből a városi rivális Citynek is csurran-cseppen valami, hiszen a Dortmund tőlük szerezte meg annak idején Sanchot és a két klub között megkötött szerződés záradéka szerint, amennyiben a németek eladják az angol válogatott játékost, az érte kapott bevételből a City is részesül.
Jadon a Watford Akadémiáján nevelkedett, mielőtt 2015-ben a City játékosa lett az utánpótlás csapatnál, majd 2017-ben Dortmundba költözött, miután elutasította a városi rivális hosszabbítási ajánlatát.
Sancho hamar meghatározó játékosa lett a német klubnak és 137 találkozón lépett végül pályára, ezeken pedig 50 találatot szerzett. Az átigazolást több helyen vegyes érzelmekkel fogadták, hiszen sokak úgy gondolják, hogy Ole Gunnar Solskjaernak elsősorban a védelmet kellene megerősítenie. Azonban Sancho az elmúlt években a világ egyik legizgalmasabb fiatal játékosává vált, így érthető az is, hogy miért akarták őt a Unitedhez csábítani.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló