Sancho: Brunoval egy rugóra jár az agyunk

Jadon Sancho elmondása szerint ugyanazzal a győztes mentalitás dolgozik benne, mint Bruno Fernandesben és párosuk nagyon jól muzsikál a carringtoni edzőpályán.


Az angol válogatott játékos a Borussia Dortmund csapatától érkezett a Manchester Unitedhez és a hét folyamán már új csapattársaival edzett és készült a Leeds elleni bajnoki nyitómérkőzésre.

 

A BT Sportnak és Rio Ferdinandnak adott interjújában elmondta, hogy mit várhatnak tőle a szurkolók és azt, hogy folyamatosan a győzelemre fog törekedni. Természetesen a csapat portugál középpályása, Bruno Fernandes is azonos értékeket képvisel és rendkívül bíztató hír, hogy a páros az edzések alatt igen jól megértette egymást.

 

"Gólok, gólpasszok és a szűnni nem akaró, győzelem iránti vágy, ez az, ami eddig is jellemző volt rám" - mondta Sancho. "Mindig próbálok segíteni a csapatomnak, hogy nyerjünk. Imádok győzni és ezzel a mentalitással játszom mindig a pályán és bízom benne, hogy sok találkozón segíthetek majd diadalmaskodni a Manchester Unitednek, legyen szó akár szoros mérkőzésekről, vagy egyéb meccsekről. Alig várom."

 

 

"Az edzéseken is határozottan az a célom, hogy a győztes oldalon legyek, ebben ugyan olyan vagyok, mint Bruno. Ma ugyan abban a csapatban voltunk és remek volt az összhang közöttünk. Ő és én is szeretünk nyerni, örülök, hogy egyformán gondolkodunk, mert erre különösen egy ilyen nagy csapatnál szükség van. Ha nyerni akarsz, akkor az edzéseken is meg kell tanulnod győzni, nem csak a meccseken. Ez fontos."

 

Sancho átigazolását először júliusban jelentették be, mialatt a fiatal támadó még az Európa-bajnokságon szerepelt a Háromoroszlánosok csapatával. Miután lehetősége volt leendő csapattársaival beszélgetni a válogatott táborában elmondása szerint már alig várta, hogy elkezdhesse az edzéseket és segíthesse a Vörös Ördögök támadásait.

 

"Nagyon sok játékos van itt. Az egész csapat nagyszerű. Luke, Harry és Marcus is beszélgetett velem és sokat meséltek az itteni életről, illetve megnéztem jópár tavalyi mérkőzést is."

 

"Nagyon jók a csapat támadói és ennek a gépezetnek most én is részese lehetek. Láttam, hogy Bruno, Marcus, Mason és Cavani mikre képesek és nagyon izgalmas lesz ennek az egésznek a részévé válni és igyekszem gólokkal, gólpasszokkal hozzájárulni a sikerekhez."

 

Az interjú során felmerült a kérdés, hogy a támadó részt vesz-e majd a Leeds elleni bajnokin.

 

"Úgy érzem készen állok és ma nagyon jól ment minden az edzésen. Remélem, hogy szombaton lehetőségem lesz a pályán is megmutatni mire vagyok képes."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!