Manchester United U23 - Leicester City U23 2-2

A Manchester United U23-as fiataljai itthon tudtak tartani egy pontot a Leicester City elleni bajnoki nyitányon. A Leigh Sports Village-ben kemény összecsapás után, két késői góllal egalizáltak vasárnap délután.


A Rókák szemmel láthatóan a három pontért érkeztek, így is akartak távozni, de D’Mani Mellor és Charlie McNeill góljainak köszönhetően végül pontosztozkodás lett a találkozó vége. A mérkőzésen bemutatkozott Paul McShane, aki védőként, illetve játékosedzőként érkezett a csapathoz, illetve hosszú sérülését követően Mellor is visszatérhetett. A kellemetlen időjárás ellenére a szurkolók közül többen is kilátogattak a Premier League 2 bajnoki rajtjára.

 

Szinte folyó esőben kezdték a találkozót a felek. Az első komolyabb lehetőség a United előtt adódott. Mellor tört kapura, de az utolsó pillanatban tisztázni tudtak előle.

 

A Leicester is bemutatta támadó minőségét, már az első 10 percben megszerezhették volna az előnyt. Sajnos a beszorult hazaiak csak szabálytalanul tudták megállítani a Rókák támadóját, Aaron Jackson játékvezető pedig tökéletes szögből láthatta a büntetőt érő megmozdulást, nem is tétovázott, a sípjába fújt és a vendégek végezhettek el tizenegyest. A labda mögé Jake Wakeling állt, aki kis hezitálás után kapura lőtt, de a kapufa kisegítette Matej Kovart, így maradt a 0-0. Kovar egyébként rajta volt a labdán, ezért a lecsorgó labdát könnyedén tudta fogni.

 

A Túloldalon Shola Shoretire előtt adódott nagyobb lehetőség, egy remek megindulást követően a 20. percben felugrott a közönség, de a labda centikkel elkerülte a kaput.

 

 

A 30. perc végén aztán a vendégek örülhettek. Wakeling kapott kiváló labdát és értékesítette a ziccert, így az első félidő végén leicesteri vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

 

A második játékrészre feltüzelve érkeztek ki a Vörös Ördögök fiataljai, ennek köszönhetően óriási hazai fölénnyel folytatódott a mérkőzés. Mellor és Shoretire folyamatosan támadták a vendégek kapuját, egyúttal tesztelték a Leicester City védelmét, de sajnos ez csak meddő fölény volt, egyenlítés nem született.

 

A Rókák kihasználták a vihar adta lehetőségeket, és egy nagyon hosszú szél által is támogatott beadást követően Kasey McAteer tudott eredményes lenni, ekkor már a 68. percben jártunk.

 

A kétgólos hátrány ellenére sem dobta be a United a törölközőt és hét perccel a rendes játékidő lejárata előtt Mellor vette be a vendégek kapuját. Nem sokkal később, de már a ráadás perceiben született meg az egyenlítés. A csereként pályára lépő McNeill Alvaro Fernandez beadását tudta gólra váltani, így pontot mentve Neil Wood csapatának.

 

 

A slusszpoén sajnos elmaradt, bár McNeill másodpercekkel a lefújás előtt még kapura lőtt, de nem született újabb találat.

 

Egy fordulatos, viharos mérkőzésen elért döntetlennel rajtolt az U23-as csapatunk, augusztus 20-án a Chelsea ellen következik a folytatás.

 

Manchester United U23 – Leicester City U23 2-2

Premier League 2 (1. forduló)
Leigh Sports Village 15:00 (Leigh)

 

Manchester United U23: Kovar; Wellens, McShane, Hardley, Fernandez; Levitt, Svidersky (Savage 61’); Forson (McNeill 67’), Iqbal (Hoogewerf 61’), Shoretire; Mellor.

Nem használt cserék: Mejia, Mastny.

Gólszerzők: Mellor 83’, McNeill 90+1’, illetve Wakeling 31’, McAteer 68’


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!