Fletcher: Készen állok a döntõre
Darren Fletcher kijelentette, úgy érzi készen áll, hogy kivegye a részét a Manchester United szombati, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-döntõjébõl.
A skót középpályás nem is oly rég két hónapot volt kihagyni, miután vírusos gyomorproblémái voltak, azonban tegnap a Blackpool ellen 4-2-re megnyert bajnokin már 90 percig a pályán lehetett.
Emellett korábbi ígéretekhez híven arra is számítani lehet, hogy ott lesz kedden a Gary Neville tiszteletére rendezett búcsúmeccsen is a pályán a Juventus ellen, hogy még jobb erõnléti állapotba kerüljön a Wembleyben rendezendõ Barca elleni szombati fináléra.
Fletcher, aki a kispadról nézte végig a Vörös Ördögök gyõzelmét a Chelsea ellen 2008-ban, majd eltiltás miatt ki kellett hogy hagyja az egy évvel késõbbi Barcelona elleni vesztes finálét, mindent megtenne, hogy ezúttal ott lehessen a legrangosabb európai kupadöntõben.
Természetesen a 27 éves játékos a döntést menedzserére, Sir Alex Fergusonra bízza, mivel megérti, hogy hatalmas harc folyik azért, hogy ott lehessen a katalánok ellen nevezett 18 fõs keretben.
"Játékra késznek érzem magam" - kezdte Fletcher.
"Volt már néhány mérkõzésem a tartalékok között, amelyet kicsit nehezebbnek találtam a megszokottnál, hiszen az ellenfelek mind ellenem akartak bizonyítani."
"Nagyon fontos volt számomra, hogy tegnap végig játszhattam a bajnokit a hétvégi nagy megmérettetés elõtt, de tudom, hogy most nem az én döntésemen múlik a sorsom. Minden amit tehet ilyenkor egy játékos, hogy a lehetõ legjobb teljesítményt nyújtja."
"Azok a játékosok, akik által idáig jutottunk, remekeltek, úgyhogy a menedzsernek sok nagy döntést kell majd meghoznia."
"Nagy keretünk van, szinte mindenki egészséges, úgyhogy még azért is nagy harc fog folyni, hogy ki ülhet majd le a kispadra."
A skót válogatott csapatkapitányának szavaihoz a Manchester United másodedzõje, Mike Phelan a következõket tette hozzá: "Darren nehéz idõszakon ment keresztül."
"Egy fel-alá robotoló Darren Fletcher, aki minden porcikájával akarja a sikert, nagyon megnehezíti a dolgunkat a csapat összeállításakor."
"Soha nem könnyû feladat a visszatérés, ha sok idõt hagy ki egy játékos. Most hogy felépült, meglátjuk, hogy milyen állapotba kerül a következõ napokban."
Sky Sport
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló