Ole: Mindig egy kicsit többet akarok

Már csak néhány nap van hátra az átigazolási időszak végéig az angol klubok számára, a Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer pedig arról beszélt, hogy a szurkolók számíthatnak-e még újabb érkezőkre, vagy esetleg távozókra.


A United a nyár folyamán már leigazolta Jadon Sancho-t és Raphael Varane-t. Az angol támadó júliusban csatlakozott a csapathoz a Borussia Dortmundtól, míg a francia védőt a Leeds elleni bajnoki mérkőzés előtt mutatták be hivatalosan az Old Trafford közönsége előtt, augusztusban.

 

Solskjaer megtartotta szokásos, pénteki sajtótájékoztatóját, melyen a vasárnapi Wolverhampton elleni mérkőzésről és a további lehetséges érkezőkről és távozókról is kérdezték az újságírók, köztük Jesse Lingardról is.

 

"Jesse-t Manchester United játékosként látom" - kezdte Ole. "Tudom, hogy rengeteg a spekuláció vele kapcsolatban, de nagyon jól teljesített a felkészülési időszakban és ismét behívták az angol válogatottba is."

 

"Sajnoss kis kényszerpihenőt kellett tartania a koronavírus miatt, amit közvetlenül a bajnokság kezdete előtt kapott el, pedig biztos vagyok benne, hogy a Leeds ellen 100%-os teljesítményt tudott volna nyújtani abból kiindulva, hogy a felkészülés során milyen formát mutatott."

 

 

A sajtótájékoztatón ezután a csapatról kérdezték a norvég menedzsert, egészen konkrétan pedig arról, hogy tervezik-e még újabb játékosok leigazolását az átigazolási ablak bezárása előtt.

 

"Ahogy a csapat korábbi menedzsere, Jose Mourinho is mondta a múlt héten, mindig egy kicsit többet akarok én is, de összességében azt tudom mondani, hogy a nyár folyamán folytatott munkánk miatt boldog vagyok. Elégedett vagyok azzal amit a piacon produkáltunk, elégedett vagyok az érkezők minőségével és személyiségével is. A csapatban nagyon jó a légkör és a szellemiség is. A játékosok és a személyzet is nagyon jól kijönnek egymással."

 

"Nem vagy igazi menedzser, ha nem érzed azt, hogy még egy kicsivel többet akarsz. Ugyanakkor amikor bemegyek dolgozni és látom, hogy minden szépen működik, akkor elégedett vagyok. Nagyon örülök annak, ami ennél a csapatnál van."

 

A 48 éves menedzser reflektált azokra a pletykákra is, amik Cristiano Ronaldo távozásáról szólnak a Juventustól.

 

"Nem akarok nagyon sokat spekulálni" - ismerte be Solskjaer. "Cristiano ennek a klubnak a legendája, ő minden idők legjobb játékosa, ha engem kérdeznek. Volt szerencsém vele játszani és edzőként is voltam mellette. Ő egy fantasztikus ember és majd meglátjuk mi történik. Mindenkinek, aki játszott vele biztos, hogy van egy kellemes emléke róla."

 

"Nem gondoltam, hogy elhagyja a Juventust, de az elmúlt napokban egyre hangosabbak voltak a találgatások Cristiano jövőjével kapcsolatban" - tette hozzá Ole. Mindig jó volt köztünk a kommunikáció és tudom, hogy Bruno is beszélt vele. Tudja, hogy mit érzünk iránta és, ha el akar jönni az olaszoktól, akkor tudja, hogy mi itt vagyunk neki."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!