Hivatalos: Ronaldoé a 7-es mezszám
A Manchester United hivatalosan is megerősítette, hogy Cristiano Ronaldo az ikonikus 7-es mezszámot fogja viselni miután visszatér az Old Trafforda.
A portugál klasszis a Vörös ördögöknél töltött első időszakában is a legendás 7-es számot viselte a mezén, most pedig visszatérését követően ismét őt láthatjuk majd ezzel a sorszámmal a hátán.
Ronaldo a klubnál töltött korábbi hat szezon alatt 292 alkalommal lépett pályára, 118 találatot szerzett és 9 trófeát nyert, köztük három Premier League címet és Bajnokok Ligáját is.
Ahogy azt minden United szurkoló tudja, a 7-es mezszám rendkívül különleges a csapat történetében, hiszen korábban olyan klubikonok viselték ezt a számot, mint George Best, Bryan Robson, Eric Cantona és David Beckham, most pedig visszatér gazdájához, aki Becks után is méltón viselte.

Ronaldo Cavanitól örökölte meg a mezszámot, aki az előző szezonban ebben játszott és még a múlt hétvégéi, Wolverhampton elleni győzelem során is ezzel a számmal szerepelt.
Miután a United visszatérő legendája a 7-es számmal fog szerepelni, az uruguayi támadó magára ölti a 21-es sorszámot, melyet hazája válogatottjában is viselni szokott.
Ronaldo első mérkőzésére a válogatott szünet után az Old Traffordon kerülhet sor szeptember 11-én, a Newcastle elleni bajnokin, a szurkolók pedig már alig várják, hogy ismét akcióban láthassák a csapat hazatérő legendáját.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |