Beharangozó: Manchester United - Newcastle

Két hét válogatott szünetet követően folytatódik az angol bajnokság, melynek 4. fordulójában a Szakák látogatnak az Old Trafforda szombat délután.


Az egykori Manchester United játékos, Steve Bruce csapata érkezik szombat délután az Álmok Színházába, ahol legutóbbi fellépésük alkalmával 3-1-es hazai győzelem született, így Solskjaerék örülhettek a 3 pont megszerzésének még idén februárban.

 

A Szarkák nem kezdték jól a bajnokságot, hazai pályán győzte le őket a nyitófordulóban a West Ham 4-2-re, majd idegenben kaptak ki 2-0-ra az Aston Villa csapatától. A szünet előtt pedig szintén otthon egy 2-2-es döntetlenre futotta a Szentek ellen. Az így megszerzett 1 ponttal pedig jelenleg a 17. helyen tanyáznak, megelőzve a Wolves, a Norwich és az Arsenal csapatát. A bajnokik mellett Steve Bruce csapata már túl van egy Ligakupa fordulón is a Burnely ellen, ami döntetlenre végződött, majd a büntetőket kiestek.

 

Solskjaer fiai ezzel szemben két győzelemmel és egy döntetlennel vonultak szünetre és két pont távolságból, a 3. helyről figyelik a még hibátlan mérleggel rendelkező Tottenhamet. A szünet kezdete óta nagy dolgok történtek, hiszen Ronaldo végül megérkezett Manchesterbe a múlt héten, csütörtökön, mivel az Azerbajdzsán elleni világbajnoki selejtezőről sárga lapok miatt eltiltották, kedden pedig már edzésbe is állt a portugál klasszis.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Fred, Rashford, Jones, Telles, McTominay, Sancho

 

Newcastle: Dubravka, Shelvey, Fraser, Hayden, Almiron, Darlow, Wilson, Dummett

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 36 hazai bajnokijából csak egyet veszített el a Newcastle ellen, ami mellett 26 győzelem és 9 döntetlen szerepel a Vörös Ördögök neve mellett. Az a bizonyos 1 vereség még David Moyes irányításával jött össze 2013 decemberében, amikor a Szarkák 1-0-ra győztek az Old Traffordon.

 

A két csapat legutóbbi nyolc találkozójából haton is a Newcastle szerezte meg a vezetést, de ezekből csak kettőt tudott végül megnyerni, a másik négy esetben végül kikaptak.

 

Az előző szezonban az első 6 bajnokijukból hármat elveszítettek a Vörös Ördögök 2 győzelem és 1 döntetlen mellett. Ezt követően 35 mérkőzésből veszítettek el összesen 3 találkozót 21 győzelem és 11 döntetlen társaságában.

 

A Szarkák legutóbbi 5 idegenbeli bajnokijukon megszerezhető 15 pontból 10-et zsebeltek be, ami 3 győzelmet 1 döntetlent és 1 vereséget takar. Ezt megelőzően viszont Steve Bruce csapata csak 9 pontot tudott gyűjteni idegenben a megszerezhető 42-ből (2 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség).

 

A Manchester United legutóbbi 14 hazai bajnokiján minimum egyszer betalált, egyébként ezeken összesen 40 gólt szereztek a Vörös Ördögök, ami 2,9-es átlag. Kapott gól nélkül azonban csupán 3 mérkőzést tudtak lehozni, ami mellett 19 gólt kaptak.

 

Cristiano Ronaldo legutóbb 2009 májusában lépett pályára a Premier Leagueben az Arsenal ellen. Amennyiben a Szarkák ellen pályára küldi őt Ole Gunnar Solskjaer, úgy a sorozat történetében övé lesz a két bajnoki közötti legtöbb eltelt idő rekordja, 12 év és 118 nap.

 

A Manchester United portugál világklasszisa a Premier Leaguben legutóbb 2009 májusában lőtt gól a Manchester City ellen, ami 12 éve és 124 napja volt. Ha a Szarkák kapuját beveszi szombaton, akkor övé lesz a 2. leghosszabb eltelt idő két PL gól között, a rekorder ugyanis 13 év 187 nappal Matt Jackson 1993 májusa és 2006 novembere közötti időszakkal.

 

Klubkarriere során Cristiano Ronaldo összesen 48 mesterhármast ért el eddig minden sorozatot figyelembe véve. Az első a Newcastle ellen sikerült neki 2008 januárjában egy bajnokin.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 171 találkozó - 89 United győzelem, 39 döntetlen, 43 Newcastle siker - gólarány 338/241 a United javára

 

Premier League: 52 találkozó - 31 United győzelem, 14 döntetlen, 7 Newcastle siker - gólarány 108/53 a United javára

 

 

A csapatok eddigi bajnokijainak eredménye ebben a szezonban:

 

United: GY, D, GY

 

Newcastle: V, V, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Newcastle: 3-1 (2021.02.21.)

United - Newcastle: 4-1 (2019.12.26.)

United - Newcastle: 3-2 (2018.10.06.)

United - Newcastle: 4-1 (2017.11.18.)

United - Newcastle: 0-0 (2015.08.22.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 3 gól, Greenwood 3 gól, Fred 1 gól

 

Newcastle: Callum Wilson 2 gól, Murphy 1 gól, Saint-Maximin 1 gól

 

 

Premier League, 4. forduló

Manchester United - Newcastle United

Old Trafford, 2021.09.11. 16:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Anthony Taylor

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Maguire - Shaw - van de Beek - Matic - Greenwood - Fernandes - Pogba - Ronaldo

 

Newcastle: Woodman - Fernández - Lascelles - Schar - Murphy - Willock - Hayden - Longstaff - Ritchie - Joelinton - Saint-Maximin

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-0

 

 

A mérkőzést magyar adó élőben nem közvetíti, 18:15-ös kezdéssel fogja leadni a Spíler 1 felvételről. A Fanatics TV-re viszont készülünk streamekkel számotokra, hogy élőben tudjátok követni a találkozót.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Newcastle

Premier League, 4. forduló (felv.)

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!