Ronaldo: Nem vakációzni jöttem a Unitedbe

Cristiano Ronaldo nem a régi szép idők emlékének adózás miatt tért vissza a Manchester Unitedhez: a klublegenda azért van a csapatnál, hogy újra trófeákat nyerjen és magabiztos azt illetően, hogy az Old Traffordra újra visszatérnek majd a dicsőséges idők.


A nyár igazolása barátjával és egykori csapattársával, a 2008-as Bajnokok Ligája döntőben neki gólpasszt adó Wes Brownnal beszélgetett az Old Trafford gyepén.

 

Cristianot szemmel láthatóan megérintette, amikor a filmfelvétel során kisétált a játékoskijáróból és megpillantotta a Stretford Endet, illetve a pályát, ahol korábban már hat szezont töltött el Vörös Ördögként.

 

Brown rámutatott, hogy korábbi, Ronaldoval közös munkatapasztalatai alapján, illetve a portugál játékos utóbbi időszakban elért eredményei - Serie A gólkirálya, Euro 2020 aranycipőse, a világ legtöbb válogatott gólja - egyértelműen meggyőzőek azt illetően, hogy a United régi-új hetese ismételten bizonyítani akar.

 

 

"Ezért vagyok itt" - jelentette ki Ronaldo, eltökélten.

 

"Nem vakációzni jöttem. Ahogy mondtam is neked, sok-sok évvel korábban jól éreztem itt magamat a csapat mezét viselve, fontos dolgokat nyertünk, de most azért vagyok itt, hogy újra trófeákat szerezzünk."

 

"Képes vagyok rá, ahogyan a csapattársaim is. Készen állok, maximálisan. Ez egy jó lehetőség számomra, a szurkolóknak, a klubnak, hogy egy újabb lépést tegyünk előre."

 

"Készen állok és szerintem nagy-nagy dolgok várnak ránk a következő három-négy évben."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!