Ole Cavanit méltatta gesztusáért
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere dicsérettel illette a csapat uruguayi támadóját, Edinson Cavanit, aki lemondott a 7-es számú mezről Cristiano Ronaldo javára.
A portugál klasszis 2003 és 2009 között hat szezon folyamán viselte a klub ikonikus számú mezét, de az a múlt hónapban, amikor bejelentésre került, hogy Ronaldo visszatér a Vörös Ördögökhöz még Edinson Cavani mezszáma volt.
Az uruguayi támadó már a Unitednél töltött első szezonjában megkapta az ikonikus 7-es számot és nem okozott csalódást, hiszen a szurkolók egyik legnagyobb kedvence jelen pillanatban az Old Traffordon. Még ebben a szezonban is ebben lépett pályára a Wolves elleni bajnokin.
Daniel James távozását követően a Leedshez azonban elérhetővé vált a 21-es szám is, El Matador pedig nagylelkűen felajánlotta, hogy ő örömmel viselné azt a hátán és legyen a 7-es Ronaldo mezszáma. Cavani egyébként a 21-es számot viseli az uruguayi válogatottban.

Cavani gesztusát Ronaldo és a szurkolók is nagyra értékelték szerte a világban és rengeteg dicséretet kapott szóban és a közösségi médiában is nagylelkűsége miatt.
A Vörös Ördögök norvég menedzsere a Szarkák előtti bajnokit megelőzően megtartotta pénteki sajtótájékoztatóját, melyen többek között Cavani tettéről is kérdezték.
"Edinson figyelemre méltó dolgot tett" - mondta Ole. "Cristiano és Edinson beszéltek egymással és Edi gesztusa a Ronaldo iránti tiszteletet mutatja. Hallottam őket többször is, Cristiano részéről is megvan ugyan ez a tisztelet Cavani irányába. Mindketten remek emberek és nagyszerű játékosok."
Mindenki bízik benne, hogy Cavani és Ronaldo is pályára lép majd a Newcastle elleni bajnokin szombat délután.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |