Csapathírek a Leicester meccs előtt
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick friss információkkal szolgált a Leicester City elleni szombat koraesti bajnoki mérkőzést megelőzően.
Az Old Traffordon rendezendő összecsapással két és fél héttel a legutolsó, Atletico Madrid elleni Bajnokok Ligája összecsapásukat követően léphetnek pályára újra a Vörös Ördögök.
Több játékos ez idő alatt válogatott kötelezettségének tett eleget, de azóta már visszatértek Carringtonba, hogy felkészülenek a bajnokságban 10. helyezett Rókák fogadására.
A Carringtonban tartott hivatalos sajtótájékoztatóján nyilatkozva Rangnick elmondta, Edinson Cavani továbbra sem lesz bevethető a következő néhány hétben. Az uruguayi csatár a hírek szerint vádlisérülést szenvedett és le kellett cserélni a Chile elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen.

Egy másik, a klubmédiának adott interjú során Ralf így válaszolt egy válogatott játékosaival kapcsolatos kérdésre:
"Igen, ők mind fittnek és egészségesnek tűnnek. Az egyetlen játékos, aki sajnos megint sérült, az nem más, mint Edinson Cavani. A második válogatott meccsén 25 perc után le kellett cserélni vádli problémák miatt."
"Az orvos szerint néhány hetet, akár négyet-ötit is ki kell majd emiatt hagynia. Szóval most kivárunk és meglátjuk. Természetesen nagyon rossz hír, hogy egy újabb csatárunkra nem számíthatunk. Ezt leszámítva a többiek rendben vannak."
A szintén hosszú utat megtevő brazil párosára, Fredre és Alex Tellesre utalva Rangnick hozzátette:
"A mérkőzésüket követően azonnal visszarepültek Manchesterbe. Mára már túl kell lenniük a jet-lag problémáikon és bevethetőek lesznek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Leicester City
Premier League, 31. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ralf Rangnick
Edinson Cavani
Fred
Alex Telles
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |