Beharangozó: West Ham - Manchester United

A Premier League 5. fordulójában a Kalapácsosok ellen mutathatja meg Solskjaer csapata, hogy a Young Boys elleni botlás csak egy átmeneti elmezavar volt.


Dupláznak a csapatok, ugyanis a vasárnap koradélutáni bajnoki találkozót követően szerda este fordított felállásban ugyan, de ismét megmérkőznek majd egymással, a Ligakupa 3. fordulójában.

 

Az előző szezonban a Vörös Ördögök oda-vissza legyőzték David Moyes csapatát, a londoni találkozón ráadásul a győzelem fordítással jött össze, mivel Soucek találatával az első félidőben még vezettek a házigazdák, majd jött Pogba, Greenwood és Rashford, akiknek köszönhetően végül 3-1-re megnyerte a találkozót Ole csapata. Az Old. Traffordon szintén bajnokin egy öngóllal tudott nyerni a United 1-0-ra és emellett megmérkőztek a felek az FA-kupában is, ahol a rendes játékidőt követően 0-0 lett az eredmény, a hosszabbításban viszont McTominay betalált, így a United örülhetett a végén.

 

Mindkét csapat érdekelt volt hét közben a nemzetközi porondon, viszont a West Ham csütörtökön játszott idegenben a Dinamo Zagreb ellen, így Solskjaer fiai valamivel kipihentebbek lehetnek majd a vasárnapi találkozón. A Kalapácsosok a Uniteddel ellentétben azonban 2-0-ra nyerni tudtak, így számukra pozitívabb volt a hét eddigi része, Ole csapatának pedig itt a lehetőség, hogy kiköszörülje a csorbát, valamint az idegenbeli veretlenségi rekordot is tovább lehet növelni.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

West Ham: Antonio (eltiltás), Reid (térdsérülés)

 

United: Rashford (vállsérülés), Diallo (combsérülés), Cavani (sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A West Ham legutóbbi 6 Premier League meccséből a United ellen kettőt megnyert (1 döntetlen és 3 vereség). Az ezt megelőző 19 bajnokiból viszont csupán egyet tudtak megnyerni (5 döntetlen és 13 vereség).

 

A Manchester United legutóbbi két bajnokiját megnyerte a Kalapácsosok ellen, utoljára azonban 2014 szeptemberében tudtak zsinórban 3 PL meccset megnyerni a londoni csapat ellen.

 

A West Ham veretlen maradt a legutóbb 7 bajnokiján, ami a 2016 február és március között elért 10 meccses veretlenségi sorozat óta a leghosszabb a klub történetében. 

 

A Vörös Ördögök idegenbeli veretlenségi sorozata jelenleg 28 mérkőzéses, ami az angol élvonal történetének a leghosszabb idegenbeli veretlenségi szériája. A United ezeken a találkozókon mindössze 19 gólt kapott és 13 alkalommal kapott gól nélkül hozták le a találkozójukat.

 

Solskjaer csapata az előző idényben elveszítette egymás után a Tottenham és az Arsenal elleni találkozókat is, melyek vasárnap voltak, ezt követően viszont még 16 meccsük volt a hét utolsó napján, amelyeken veretlenek maradtak 11 győzelem és 5 döntetlen eredménnyel. A Premier League történetében egyébként a Vörös Ördögöké a legmagasabb győzelmi arány vasárnapi mérkőzéseken, ami 55% (163/297).

 

Miután 2014-ben David Moyes távozott a Manchester Unitedtől minden sorozatot figyelembe véve egyetlen meccset sem tudott megnyerni a Vörös Ördögök ellen. Ez összesen 7 mérkőzést jelent és a skót menedzsernek ezeken 2 döntetlen és 5 vereség a mérlege.

 

Michail Antonio 2015-ös debütálását követően a West Ham a Premier League meccseinek 41%-át megnyerte, melyeken a jamaikai játékos a kezdőben volt (56/137). Ezzel szemben csak a 28%-át, amikor nem volt a kezdőben (25/90).

 

Cristiano Ronaldo legutóbbi 4 West Ham elleni bajnokiján 6 gólban vállalt szerepet, amiből 5-öt ő maga szerzett és emelett 1 gólpasszt is adott. A portugál klasszis ettől függetlenül egyedül a Chelsea ellen volt többször (4) tagja vesztes csapatnak, mint a West Ham ellen (3).

 

A Manchester United középpályásának, Paul Pogbának már 7 gólpassza van a szezonban, ami több, mint amennyit az előző kettőben összesen jegyzett (6). A francia ráadásul mindezt 4 bajnoki alatt érte el és csak két olyan játékos van, aki képes volt ugyan ennyit elérni 5 mérkőzés alatt a Premier Leagueben, ők pedig Thierry Henry a 2004/05-ös idényben, valamint Harry Kane az előzőben.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 190 mérkőzés - 81 United győzelem, 55 döntetlen, 54 West Ham siker - gólarány 301/227 a United javára

 

Premier League: 58 mérkőzés - 19 United győzelem, 21 döntetlen, 18 West Ham siker - gólarány 76/72 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

West Ham: GY, GY, GY, D, D

 

United: GY, GY, D, GY, GY

 

 

A csapatok legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

West Ham - United 1-3 (2021.12.05.)

West Ham - United 2-0 (2019.09.22.)

West Ham - United 3-1 (2019.09.29.)

West Ham - United 0-0 (2018.05.10.)

West Ham - United 0-2 (2017.01.02.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

West Ham: Antonio 4 gól, Benrahma 2 gól, Fornals 2 gól, Cresswell 1 gól, Soucek 1 gól

 

United: Fernandes 4 gól, Greenwood 3 gól, Ronaldo 2 gól, Lingard 1 gól, Fred 1 gól

 

 

Premier League, 5. forduló

West Ham - Manchester United

Olimpiai Stadion, 2021.09.19. 15:00

 

 

A mérkőzés játékvezetője: Martin Atkinson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

West Ham: Fabianski - Dawson - Zouma - Ogbonna - Coufal - Rice - Soucek - Cresswell - Fornals - Benrahma - Bowen

 

United: De Gea - Dalot - Varane - Maguire - Shaw - van de Beek - Fred - Greenwood - Fernandes - Pogba - Ronaldo

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

 

A mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!