Barcelona: A United jobb Ronaldo nélkül
A Barcelona játékosai szerint szombati ellenfelük, a Manchester United sokat fejlõdött, mióta 2009 nyarán Cristiano Ronaldo elhagyta a csapatot.
Ronaldo a római Bajnokok Ligája döntõben játszott utolsó hivatalos mérkõzését a Manchester United mezében - amely 2-0-s Barcelona gyõzelemmel zárult - mielõtt 80 millió font ellenében a Real Madridba szerzõdött.
Azt az évet követõen a Vörös Ördögök "csak" egy Ligakupa-elsõséget tudtak felmutatni Ronaldo nélkül, azonban ebben a szezonban Sir Alex Ferguson legénysége visszahódította a Premier League bajnoki címét és bejutott a Bajnokok Ligája döntõjébe, ahol a Barcelonával mérkõznek meg a Wembleyben.
"Ez a csapat már nem játszik olyan direkt játékot, mint korábban; szeretik ha náluk van a labda" - mondta a katalánok középpályása, Xavi.
"Nem tudom, hogy ez Cristiano Ronaldo miatt van, vagy sem, mindenesetre mára sokkal egységesebbek lettek."
Hasonló véleményen van a világ-, és Európa-bajnok csatár, David Villa is, aki már 2009-ben még nem volt a Barcelona tagja, még is úgy gondolja, szombaton már más csapattal állnak szemben, mint a Rómában vesztes United.
"Cristiano Ronaldo távozása felszabadította õket. Rengeteg nagyszerû játékos jött-ment náluk az elmúlt évek során, éppen ezért tudnak folyamatosan a csúcson lenni olyan hosszú ideje."
A brazil védõ, Daniel Alves szerint sokkal nehezebb kihúzni a Manchester United méregfogát, mióta Cristiano Ronaldo távozott.
"Ennek a Manchester Unitednek a játéka sokkal inkább megjósolhatatlan Cristiano Ronaldo nélkül" - tette hozzá.
"Sokkal kiegyensúlyozottabb csapattá váltak, és emellett erõsebbek is, mint két évvel ezelõtt."
Andres Iniesta is osztja azt a véleményt, hogy a Vörös Ördögök sokat fejlõdtek és "csapatként felnõttek".
"Angliában az egész szezonban domináltak, most pedig a Bajnokok Ligája gyõzelemért küzdenek" - mondta.
"Cristiano Ronaldo már nem a csapat tagja, ezt kivéve azonban nem hinném, hogy túl sokat változtak volna, ráadásul õk mindig is harcban álltak a legnagyobb címek elhódításáért."

Pep Guardiola, a gránátvörös-kékek edzõje szintén úgy véli, hogy kisebb különbségekkel azonos lesz a szombati ellenfél, mint amelyet legyõztek 2009-ben Rómában, 2-0 arányban.
"Ez ugyanaz a csapat. Egy játékos hiányzik abból a kezdõcsapatból, amely pályára lépett Rómában."
"Csak Cristiano Ronaldo távozott az akkori kezdõk közül. Carlos Tevez sincs már Manchesterben, õ azonban nem volt kezdõ Rómában."
Telegraph
Telegraph
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |