Telles: Ez egy új kezdet számomra
Egy évvel Manchesterbe történő igazolását követően Alex Telles elmondta, hogy az idei szezon több szempontból is egy új kezdetet jelent számára.
A brazil védő egy éve tette át székhelyét az Old Traffordra az FC Porto csapatától és összesen 24 alkalommal lépett pályára miután Luke Shaw kihagyhatatlannak bizonyult a legtöbb mérőzésen.
Telles a nyár folyamán bokasérülést szenvedett és emiatt kihagyni kényszerült a szezon elejét, így továbbra is Shaw került a kezdőbe. A Villarreal ellen azonban Telles az angol védő sérülése és betegsége miatt lehetőséget kapott.
A Bajnokok Ligája találkozón mindenkinek feltűnt Alex új frizurája, ám a mérkőzés végül nem emiatt maradt emlékezetes számára, mivel egy remek kapáslövéssel betalált a vendégek hálójába és ezzel hozzájárult a végső győzelem megszerzéséhez is.

A 28 éves játékos elmagyarázta, hogy hajának levágatása is szimbolizálja számára az új kezdetet a Unitednél sérülését követően és keményen fog dolgozni a nemzetközi szünet alatt is, mivel feltett szándéka, hogy mégtöbb gólt szerezzen, valamint gólpasszokat adjon.
"Ez egy új kezdet számomra. Korábban pedig mindig ilyen rövid volt a hajam" - mondta a brazil játékos a klubmédiának.
"Az elmúlt két évben hagytam növekedni, de most úgy éreztem, hogy itt az ideje a változtatásnak. Ez egy új fejezet számomra és új energiák, miután két hónapot ki kellett hagynom sérülés miatt. Nem volt könnyű időszak."
"Szerettem volna minden szinten megújulni és a külső mellett persze fontos, hogy góllal tudtam visszatérni. Nagyon boldog vagyok. Megszereztem az első gólomat, igyekszem, hogy minél többet tudjak még szerezni, hogy gólpasszokat tudjak adni és mindent megteszek a Unitedért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló