Ole üzenete a játékosainak
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere elárulta, hogy mit mondott játékosainak az Atalanta elleni találkozó félidejében.
A Vörös Ördögök azért küzdöttek, hogy a szombati, Leicester City elleni vereséget feledtetni tudják az Atalanta ellen, ám az első játékrészt követően 2-0-s hátrányban voltak az olasz ellenféllel szemben.
A nyomás, mint mindig most is nagy volt a United vállán, de a játékosok egy nagyszerű második félidővel végül 3-2-re fordítani tudtak és 3 rendkívül értékes pontot szereztek az F csoport 3. mérkőzésén.
Amikor a mérkőzést követő interjúban megkérdezték, hogy mi hatott így a játékosokra, a norvég menedzser az alábbit válaszolta:

"Ne is folytasd. Ne becsüld alá a játékosaimat. A Manchester Unitedben játszanak és tisztában vannak vele, hogy ők a legszerencsésebb srácok a világon. Azt mondtam nekik, hogy ti vagytok a legszerencsésebbek a világon. A kezdő 11 és a többiek, akik a padon ülnek, mert ti képviselitek a Manchester Unitedet, ami sok millió fiúnak és lánynak az álma."
Ismét megmutatták a csapat valódi erejét a cserepadról érkező játékosok és a csapat összetartása nagyon fontos lehet a szezon hátralévő részében. Ole azt is elismerte, hogy ő maga is rendkívül szerencsés, mivel ennyi tehetséges játékos áll rendelkezésére és beléjük akarja nevelni annak fontosságát, hogy mindig készen kell állni, még akkor is, ha épp csak a kispadról van lehetőség beszállni egy mérkőzésbe, ahogy tette azt ő maga is számtalan alkalommal pályafutása során.
"Sokszor mondtam már, hogy nagyon szerencsés vagyok a rendelkezésemre álló kerettel. Felmerült a kérdés, hogy változtatok-e a félidőben, de nem éreztem úgy, hogy erre szükség van. A cseréknek a minőség javítását kell szolgálnia és úgy gondolom, hogy jól játszottunk. A cserék jól szálltak be a meccsbe és azt tették, amit várunk tőlük. Ezt várjuk el minden Man United játékostól. Ha van 20 perced, akkor abba a 20 percbe is 90 percnyi munkát teszel bele."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |