Shaw: Kézben kell tartanunk a sorsunkat

A Manchester United védője, Luke Shaw úgy gondolja, hogy az Atalanta ellen idegenben megszerzett 1 pont nagyon fontos lehet majd a továbbjutásért folytatott küzdelemben.


A Vörös Ördögök az utolsó pillanatban tudtak pontot menteni az Atalanta ellen Bergamoban Cristiano Ronaldo találatának köszönhetően, így a végeredmény 2-2 lett. A döntetlen egyben azt is jelenti, hogy a United továbbra is első helyen áll az F csoportban, azonban a Villarreal azonos pontszámmal liheg Solskjaer csapatának nyakában. Az angol rekordbajnok figyelme nem lankadhat a hátralévő két találkozón, ugyanis még a 4. helyezett Young Boys is felléphet az első két hely bármelyikére, ha a dolgok kedvezőtlenül alakulnak a United számára.

 

Shaw elmondása szerint társaival nagyon jól megtanulták az előző idényben, hogy mit csináltak rosszul és szeretnék bizonyítani egy továbbjutással, hogy ezt nem csupán az elméletben tudják kamatoztatni. 

 

Nagyjából 3 hét múlva a csapat Spanyolországba utazik, hogy a Villarreallal is megütközzön, majd decemberben zárják a csoportmérkőzéseket az Old Traffordon a Young Boys ellen. 

 

"Nyilvánvaló, hogy tavaly megtanultuk, hogy mit nem szabad tennünk és ennek megfelelően kell cselekednünk a hátralévő két mérkőzésen, mert nem akarunk még egyszer olyan helyzetbe kerülni. Magunkhoz kell ragadni az irányítást a csoportban, amihez bizalomra és hitre van szükségünk és biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk ezt megtenni. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy fejlődnünk kell."

 

"Tisztában vagyunk vele, hogy a Spurs legyőzése és az itt megszerzett 1 pont nem nyugtathat meg bennünket. Nem lazíthatunk, nem kényelmesedhetünk el. A fejlődésnek folyamatosnak kell lennie és ezt csapatként tudjuk a leggyorsabban elérni úgy, hogy kiaknázzuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Továbbra is koncentrálnunk kell, fejlődnünk és jobbá válnunk."

 

 

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulóját a Vörös Ördögök az F csoport első helyéről várhatják a hónap végén, ami nagyban köszönhető Cristiano Ronaldo utolsó pillanatokban szerzett góljának is. Shaw úgy gondolja, hogy nem feltétlen az számít, hogy mi volt a célkitűzés ezen a találkozón, hanem az is, hogy milyen körülmények között sikerült a pontszerzés.

 

"Nagyon nehéz meccs volt és természetesen nem a döntetlen volt a célunk, hanem a 3 pont megszerzése. Ezen volt a fő hangsúly. Abban a helyzetben, amibe kerültünk, hogy 2-1-re vezettek és már csak 5 perc volt hátra az volt a fontos, hogy valahogy egalizálni tudjunk, Ronaldo pedig ismét megmentett minket."

 

"Napról-napra láthatjuk, hogy mire képes és azt, hogy mindig nyerni akar. A meccsek előtt mindig mond egy beszédet, bátorít, lelkesít minket. Ő nagyon fontos játékos számunkra és hosszú évek óta a legjobb. Képes a megfelelő helyen lenni a megfelelő időben. Nem csupán ma este segített nekünk, hanem már több alkalommal is, mióta itt van. Mindig számíthatunk rá, amikor szükséges."

 

Shaw és az egész csapat figyelme most a Manchester City elleni hétvégi bajnokira összpontosul, melyet az Old Traffordon rendeznek meg, szombaton. Shaw úgy véli, hogy a Spurs és az Atalanta elleni meccsek után ismét egy kemény ellenfél vár rájuk, de készek szembenézni az újabb kihívással.

 

"Ezek azok a meccsek, amikre vágysz, amiken mindenki részt akar venni, mert nehezek és van bennük kihívás. Otthon fogunk játszani, de nagyon nehéz meccsre számítok, ezért alaposan fel kell készülnünk. Meg kell őriznünk a koncentrációnkat, amit a legutóbbi két meccsen mutattunk."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!