Mata felnéz Carrickre

Juan Mata elárulta, hogy csodálja egykori csapattársát, Michael Carricket, aki vasárnap a második megmérettetésére készül a Manchester Uniteddel, mint a csapat menedzsere.


A spanyol játékos szerint Carrick ideális választás volt az átmeneti időszakra, miután Ole Gunnar Solskjaert menesztették a menedzseri székből. 

 

"Lehúzott jónéhány szezont másodedzőként először Mourinho, majd Ole mellett, így pontosan tudja, hogy mire van szükség."

 

"Az első meccse menedzserként győzelem volt, aminek mindannyian nagyon örülünk és ahogy ő is mondta, minden napot úgy fog megélni a a csapat élén, ahogy jön. Mindannyian tudjuk, hogy a legjobbat fogja adni a klubnak, ezt tette mindig is és természetesen mi, a játékosok támogatjuk őt azzal, hogy minden nap a lehető legtöbb és legjobb munkát rakjuk le az asztalra."

 

 

A 33 éves spanyol középpályás 8. szezonját tapossa Manchesterben és korábban volt szerencséje Carrick mellett játszani is a pályán. Amikor arról kérdezték, hogy Carrick milyen képességekkel rendelkezett posztján az Old Traffordon töltött aktív évek során Mata elmondta, hogy Michael tehetsége kétségtelenül mindenki számára látható volt.

 

"Michael nagyszerű ember és szerencsére számos alkalommal játszhattam vele együtt itt, így első kézből tudom, hogy mennyire nagyszerű játékos volt. Az a fajta középpályás volt, aki mindig lehető legjobb passz lehetőségét kereste és rendszerint meg is találta a pályán. Nagyon jó volt vele együtt játszani és azt gondolom, hogy azok számára, akiknek ez megadatott, egy áldás volt ez."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Chelsea - Manchester United

Premier League, 13. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!