Taktikai mágnestábla: Chelsea - Manchester United 1-1

Kedves Olvasó! Nézzük meg közösen mi történt a Chelsea elleni idegenbeli rangadón. Ássuk bele magunkat egy kicsit a részletekbe.


Michael Carrick második mérkőzésén irányította a Manchester Unitedet. Nem volt könnyű dolga az elmúlt héten, hiszen előbb a Villarreal ellen kellett idegenben pályára lépni a Bajnokok Ligájában, legutóbb pedig az abszolút bombaformában játszó Chelsea látta a csapatot vendégül. Amikor egy új menedzser munkához lát, akkor általában a védekezéssel kezdődik a teendők sora. Ez a feladat a Manchester Unitednál is adott volt, hiszen Ole Gunnar Solskjaer utolsó 3 mérkőzésén 8 gólt kapott a United, a Watford elleni 4-1 pedig igazán megdobta a gólátlagot. Carrick amióta Solskjaer nélkül látja el a csapat menedzselését, mintha összerakta volna a védekezést. Ugyanis a legutóbbi kettő, igencsak nehéznek tűnő idegenbeli mérkőzésen mindösszesen egy gólt kapott irányítása alatt a csapat. Adódik a kérdés mivel Carrick már jó ideje a stáb tagja, hiszen már Mourinho mellett is ott ült: amíg Solskjaer volt a menedzser, addig miért nem adott ilyen tanácsokat? Vagy ha adott, akkor Ole vajon miért nem fogadta meg azokat? Ezt már sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre ez mindenképp előrelépés az előző mérkőzésekhez képest. A következő kérdés pedig az, hogy Rangnick mikor is kezd el úgy igazán munkába állni az MU-nál? Lesz miben fejlődnie a csapatnak...

 

 

Beszédes statisztikai adatok. Azt gondolom, hogy legjobban ez magyarázza meg, hogy miért kellett Solskjaernak távoznia a vezetőedzői állásból. A modern focit ilyen aspektusokból vizsgálják és sajnos ebben nagyon hátul szerepel az MU. Azt gondolom, ha Rangnick megérkezik, akkor vele az MU, mint klub egy komplett filozófiát hoz magával. Nem mellesleg egy olyan filozófiát, ami jelenleg a csúcson van a nemzetközi futball terén is. Nem véletlen, hogy a német edzők korszakát éljük. A legutóbbi három évben a Bajnokok Ligáját német edző nyerte meg a csapatával. Sorrendben: Klopp (Liverpool), Flick (Bayern München), Tuchel (Chelsea).  Kíváncsian várom, hogy ki lesz a nyáron érkező edző majd, aki beleillik ebbe a filozófiába. Felkészül Pochettino, de ő egyáltalán beleillik? Vagy a Rangnick tanítvány Nagelsmann? Most pedig a bevezető után térjünk át a mérkőzésre.

 

 

Chelsea - Manchester United

 

Carrick két okból is meghúzta a váratlant a rangadó előtt. Az angol sajtóban azt rebesgették, hogy már Rangnick tanácsára tette ezeket. Az egyik, hogy kirakta Cristiano Ronaldot a kezdőből. Első körben furcsa döntés lehet az ügyeletes gólfelelőst a padra ültetni, azonban az utóbbi hetekben sokat foglalkoztak Ronaldo munkájával a pályán. A legtöbbet Bruno Fernandes futja helyette a letámadások során, ezért úgy döntött a szakmai stáb, hogy kettő fürge játékost pakol inkább előre. Ezzel együtt a felállást is megváltoztatták a várható 4-2-3-1-ről 4-3-1-2-re. Miért nem egy ötvédős rendszer? Maguire eltiltása és Varane sérülése miatt egészen egyszerűen nem volt három megbízható belső védője a csapatnak. Phil Jones ugyan ott ült a padon, de emberemlékezet óta nem játszott tétmérkőzést. Nem szabadott egy ilyen mérkőzésre kezdőbe nevezni őt.

 

 

A United célja a pálya közepén Jorginho kikapcsolása, mint kulcskérdés volt. Emellett a három védekező középpályás jelenléte sem a véletlen és a pánik műveként jelent meg. Carrickék tudták, hogy a Chelsea szárnyvédőket fog alkalmazni. Így a két szélső védő AWB és Telles is fokozott ostrom alatt lesz a mérkőzés során. Ehhez pedig az kellett, hogy McTominay - Matic - Fred hármas a szélső védő és középső védő között nyíló lyukakat betömje.

 

Emlékszünk még Hudson-Odoi nagy helyzetére a mérkőzés elején? De Gea elképesztően nagy bravúrt mutatott be. Elevenítsük fel.

 

 

Miből indult ki ez a Chelsea támadás? Egy felívelt labdának tűnik, pedig az elv, ami ellen Carrick védekezett, kristálytisztán kiolvasható. A következő kép még az indítás előtt készült. Jorginho kikapcsolva a pálya közepén, erre ügyelt a United a középpályán leginkább, a Chelsea azonban AWB-re kettő játékost is küldött, amit McTominay igyekszik ellensúlyozni. Jól látható a Lindelöf  (CB) és AWB ( RB) közötti óriási távolság. 

 

 

McTominay a mérkőzés elején még nem olvasta annyira le ezt a játékot. Jól látszik, hogy az ívelés pillanatában már lépéshátrányba került, ami végül majdnem meg is bosszulta magát, ugyanis De Gea védéséig nem sikerült ezt a hátrányt ledolgoznia. Nem a skót középpályás nyakába akarom varrni ezt a helyzetet, csak szemléltetni szerettem volna, hogy a három védekező középpályás mennyire kellett, hogy olvassa a játékot a mérkőzés során.

 

 

A másik oldalon leginkább Matic próbálta tömködni a Telles mellett kialakult lyukakat.

 

 

Carrick okos taktikai húzása ide vagy oda, az első negyedóra nem nézett ki túl jól az MU számára.

 

 

Egy másik tankönyvbe illő példa a 20. percben történt: Hudson-Odoi egy passz - vissza passz kombinációval kihúzza McTominay-t a védelemből. A mozgással létrehozott területre tálalják a labdát a harmadik játékos, Marcos Alonso elé, aki máris AWB előtt tud lenni, hiszen lendületből veri meg az angol jobbhátvédet.

 

 

Az első félidőben a Unitednek nem igazán sikerült átlépnie a félpályát sem. Legalábbis a félidei játékosok átlagos pozíciója erre engedett következtetni. Ez a tény azért jól szemlélteti a United hozzáállását a mérkőzéshez. Abszolút reagáló futball volt egy jóval dominánsabb stílus ellen. Ez persze nem Carrick munkássága ellen szól, sokkal inkább az elmúlt évek dolgai miatt nézett ki így az MU, gondolhatunk akár a Mourinho-érára is.

 

 

A United ettől függetlenül próbálkozott letámadással is. Általában arra ügyeltek, hogy a pálya középső területe gondosan le legyen zárva, így a szélre tereljék a Chelseat. Fontos szerepet kapott a négy belső játékos, akik Fernandessel a csúcsban igyekeztek rombuszban helyezkedni és állandó emberfölényt kialakítani a pálya közepén.

 

 

A United letámadásaira abszolút jellemző kép következik. A Rashford - Sancho - Fernandes hármas kergeti a Chelsea játékosokat, akik a szárnyvédők segítségével, vagy anélkül is simán kipasszolják az első hármas - négyes (ha kiegészült Freddel) letámadását. A csapat elképesztően hosszúra nyúlt, ugyanis a komplett védelem hátul dekkolt, hozzájuk pedig csatlakozott a Matic - McTominay páros, akik nem vettek részt a letámadásban. Amíg a csapat nagy része nem fog benne részt venni, addig nem is lesz hatékony.

 

 

 

Miután Ronaldot becserélték, láthattuk, hogy vele sem lett hatékonyabb a letámadás, sőt. Igaz, hogy a mérkőzés azon periódusában érkezett a portugál zseni a pályára, amikor nem is kellett, hogy a United kockázatot vállaljon, hiszen 1-0-ra vezetett. Nehéz kérdés ez a Ronaldo szitu, hiszen a Bajnokok Ligájában szinte egymaga hurcolta hátán a csapatot a góljainak köszönhetően. Azonban a modern focit nézve nehéz elképzelni, hogy ő olyan intenzitással végig tudjon játszani mérkőzéseket, amelyet például a német gegenpresszing követelhet meg tőle a közeljövőben. Érdekes lesz látni, mit fog tudni kezdeni vele Rangnick és a stáb. Mindenesetre intő jel lehet a számára, hogy ezúttal a padra került. Kíváncsian várom az Arsenal ellen milyen szerepet szánnak neki. 

 


A fenti képen látszik, hogy mennyire felbillent a mérkőzés során a pálya. Nem véletlen, hogy a United egy előrevágott labda utáni szerencse showból tudott gólt szerezni. A Chelsea ugyan több nagy helyzetet is kialakított és kihagyott, de ettől függetlenül csak egy tizenegyessel tudta bevenni De Gea kapuját. Vegyes érzéseim vannak a mérkőzés után bevallom őszintén. Ugyanis örülök az egy pontnak, mert a közelmúlt rangadós tapasztalatai alapján még ennyire sem számítottam, azonban lehengerlő különbség volt mutatott játékban a két csapat között. Kicsit számomra olyan volt ez a találkozó, mintha a modern foci találkozna egy tíz évvel ezelőtti focival. Nyugodtan lehet velem vitatkozni természetesen, de az 1 ponton kívül, talán Carrick reagáló taktikai húzásainak tudok még örülni, bár a cserékkel, amit véghez vitt, már korántsem értek egyet. Mindenesetre a játékosok átlagos pozíciója elmondja nekünk, hogy az MU-ból 1 játékos volt sokat az ellenfél térfelén, míg a hazai csapatból a játékosok nagy része. Ettől függetlenül gála előadást a mérkőzés elején sem vártam, de azt mindig furcsa látni ezeken a rangadókon (City, Pool, Chelsea), hogy mekkora a United lemaradása mutatott játékban. Mindenesetre több elképzelést véltem felfedezni a két mérkőzésen a Carrick féle Unitedben, mint a legutolsó mérkőzéseken Solskjaer irányítása alatt.

 

 

 

Köszönöm szépen a figyelmet! Várom a hozzászólásokat a komment szekcióban! 

 

BREKING NEWS: A cikk véglegesítése után robbant a bomba, Rangnickot hivatalosan is bejelentette a Manchester United! Örülünk?

 

 

 

 

 

források:

http://sharemytactics.com/

https://www.instagram.com/p/CW098kbIuLl/

https://betweentheposts.net/chelsea-manchester-united-carricks-gamble-creates-sticky-chelsea-display-1-1/

https://www.youtube.com/watch?v=g1V3OFwUCrA

https://www.whoscored.com/Matches/1549663/MatchReport/England-Premier-League-2021-2022-Chelsea-Manchester-United

https://ok.ru/videoembed/3049096678049

https://www.facebook.com/ManUtdMEN/photos/a.455087881279678/4587875128000912/


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!