Beharangozó: Manchester United - Young Boys

Tétnélküli mérkőzéssel zárja a Bajnokok Ligája csoportkörét a Manchester United.


A Villarreal elleni idegenbeli győzelemnek köszönhetően a Vörös Ördögök a svájci csapat ellen eredménytől függetlenül az F csoport első helyén jutnak majd tovább a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába. Pontszámban ugyan a spanyol csapat meg beérheti a Unitedet, azonban az egymás elleni eredményük miatt az angol rekordbajnok maradna így is az élen. 

 

A Young Boys számára pedig az vált biztossá, hogy nem fog továbbjutni a BL-ben, de az Európa-liga még összejöhet nekik, ha az Old Traffordon is képesek lesznek legyőzni az immár Ralf Rangnick által irányított házigazdákat. Igaz ennél a forgatókönyvnél még az is szükséges, hogy az Atalanta a csoport másik mérkőzésén hazai pályán vereséget szenvedjen Unai Emery csapatától.

 

A Manchester United szempontjából érdekes adat, hogy a csapatot Rangnickkal együtt 3 különböző menedzser is irányította a csoportmérkőzések során. A menetelést még Ole Gunnar Solskjaer vezetésével kezdték meg a Vörös Ördögök a legrangosabb európai sorozat idei kiírásában, aztán a norvég menesztését követően a Villarreal ellen már Michael Carrick foglalta el a menedzseri pozíciót, szerda este pedig a klub ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick lesz ott a pálya szélén. Az pedig elmondható, hogy a viharos időszak ellenére szép munka volt, hogy a srácok az első helyen jutnak tovább. A németet ismerve viszont biztosak lehetünk abban, hogy győzni akar majd újdonsült csapatával.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Pogba (combsérülés), Varane (izomsérülés), Shaw (fejsérülés), Cavani (ínsérülés), Martial (sérülés)

 

Young Boys: Fassnacht (sérülés), Monteiro (térdsérülés), Zesiger (lábsérülés), von Ballmoos (vállsérülés), Nsame (Achilles-ín sérülés), Petignat (térdésülés)

 

 

Érdekességek:

 

Ez lesz a két csapat 4. találkozója a Bajnokok Ligájában. Az első kettőt a Vörös Ördögök nyerték, a legutóbbit viszont elveszítették.

 

A svájci csapatok legutóbbi 27 angol csapat elleni idegenbeli meccsükből mindössze kettőt tudtak megnyerni az európai sorozatokban 8 döntetlen és 17 vereség mellett. Mindkét győzelem a Basel nevéhez fűződik, akik 2013 szeptemberében Londonban verték meg a Chelsea-t 2-1-re, illetve a Manchester City-t győzték le szintén 2-1-re az Emirates-ben 2018 márciusában. A Young Boys 4 alkalommal próbált eddig idegenben nyerni angol csapat ellen, de 3 vereség mellett csak 1 döntetlenre futotta tőlük.

 

A Manchester United az idei Bajnokok Ligája sorozatot vereséggel kezdte (pont a Young Boys győzte le őket), azonban az ezt követő 4 mérkőzésen veretlenek maradtak 3 győzelem és 1 döntetlen eredménnyel. Legutóbb a 20013/14-es BL idényben tudtak zsinórban 5 csoportmeccset lejátszani a Vörös Ördögök vereség nélkül David Moyes irányításával. A Fergusont váltó menedzser végül mind a 6 találkozón veretlen maradt 4 győzelemmel és 2 döntetlennel.

 

A Young Boys 1986 és 2021 között az Európa-kupában, illetve a Bajnokok Ligájában legutolsó 6 idegenbeli mérkőzését elveszítette, utolsó idegenbeli győzelmét pedig 1960-ban aratta a Limerick ellen. A svájci csapat a legutóbbi 6 idegenbeli meccséből 5-ön is gólképtelennek bizonyult és 15 gólt kaptak és csupán 1-et szeretek.

 

A Vörös Ördögök ebben az idényben 3 Bajnokok Ligája mérkőzést is megnyertek az utolsó 15 percben szerzett góloknak köszönhetően. Két alkalommal is így nyertek a Villarreal ellen és az Atalanta elleni mérkőzést pedig a végén mentették döntetlenre. Ez pedig a BL-ben szereplő csapatok közül a legtöbb győztes meccset jelenti ebben a mutatóban. 

 

A Young Boys még soha nem tudott a Bajnokok Ligájában kapott gól nélküli mérkőzést játszani, pedig a United elleni idegenbeli találkozó már a 12. BL mérkőzésük lesz. Rajtuk kívül csak két csapat van a sorozat történetében, akik ennél több meccset játszottak le úgy, hogy gólt is kaptak a találkozókon. Ők a Maccabi Tel Aviv és az SK Rapid Wien. Mindkét csapat esetében 12 mérkőzést kell említeni.

 

Cristiano Ronaldo a Manchester Unitedhez való visszatérése óta mind az 5 Bajnokok Ligája találkozóján gólt szerzett (összesen 6 gól). A portugál klasszis szeretné megismételni a 2017/18-as szezonban nyújtott teljesítményét, amikor a Real Madrid színeiben mind a 6 BL csoportmeccsén betalált. Erre pedig a sorozat történetében is csupán ez az egyetlen példa található.

 

Ronaldo jelenleg zsinórban 5 Bajnokok Ligája meccsen is betalált, nála többször egymást követően a csapat történetében egyedül Ruud van Nistelrooy rendelkezik jobb mutatóval, ugyanis a holland csatár 2002-ben 6, míg 2003-ban zsinórban 9 meccsen is betalált, ebben persze benne vannak a kieséses szakaszban szerzett gólok is.

 

A Bajnokok Ligája idei szezonjában minden játékost figyelembe véve Bruno Fernandes adta a legtöbb gólpasszot, szám szerint 5 fűződik a portugál maestro nevéhez. Az utolsó Vörös Ördög, aki egy BL idényben ennél többet tud felmutatni az Ryan Giggs. A walesi játékos 8 meccs alatt 7 asszisztot jegyez a 2006/07-es szezonból.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Bajnokok Ligája: 3 mérkőzés - 2 United győzelem, 1 Young Boys siker - gólarány: 5/2 a United javára

 

 

A csapatok eddigi csoportmeccseinek eredményei:

 

United: V, GY, GY, D, GY

 

Young Boys: GY, V, V, V, D

 

 

A két csapat egymás elleni eddigi eredményei:

 

Young Boys - United 2-1 (2021.09.14.)

United - Young Boys 1-0 (2018.11.27.)

Young Boys - United 0-3 (2018.09.19.)

 

 

A csapatok góllövői ebben az idényben:

 

United: Ronaldo 6 gól, Telles 1 gól, Rashford 1 gól, Maguire 1 gól, Sancho 1 gól

 

Young Boys: Siebatcheu 2 gól, Moumi 1 gól, Meschack 1 gól, Sierro 1 gól, Hefti 1 gól

 

 

Bajnokok Ligája csoportkör, 6. forduló

Manchester United - Yoing Boys

Old Trafford, 2021.12.08. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Benoit Bastien (FRA)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Henderson - Wan-Bissaka - Mengi - Bailly - Telles - van de Beek - Matic - Mata - Lingard - Greenwood - Elanga

 

Young Boys: Faivre - Maceiras - Lustenberger - Lauper - Lefort - Moumi - Martins - Sierro - Siebatcheu - Mambimbi - Kanga

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

 

A mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti.

 

 

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Young Boys

Bajnokok Ligája - Csoportkör, 6. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!