Büszke este az Akadémia számára
A Manchester United Young Boys elleni keretében 11 játékos is a United Akadémiájának neveltje vol.
Az F csoport utolsó mérkőzésének már nem volt tétje a Vörös Ördögök számára, akik már a Villarreal elleni idegenbeli 2-0-s győzelemmel biztosították csoportelsőségüket, így Ralf Rangnick úgy döntött, hogy felforgatja csapatát, a kispadra pedig csupa saját nevelésű játékost ültetett.
A nyáron visszatért Tom Heaton mellett kapusként helyet foglalt Matej Kovar is, illetve a korábban már lehetőséghez jutott Mengi és Shoretire is. Mellettük pedig ott ült három bemutatkozásra váró játékos, Bjorn Hardley, Charlie Savage és Zidane Iqbal.
A kezdőben helyet kapott Dean Henderson, Mason Greenwood, Anthony Elanga és Jesse Lingard is a United saját nevelésű játékosai, így a meccsre nevezett 18 főből 11 a Vörös Ördögök Akadémiáján nevelkedett játékos volt.
Greenwood egy gyönyörű gólt is szerzett, amellyel vezetéshez juttatta csapatát, amely egyben Mason első gólja is volt ebben a BL szezonban. A második játékrészben Mengi és Shoretire is pályára léphetett és próbáltak segíteni a vezetés megszerzésében. A rutinos Tom Heaton is bemutatkozhatott tétmeccsen a felnőtt csapatban, mivel Rangnick edző a 68. percben úgy döntött, hogy őt is pályára küldi.
Az utolsó percekben egy kettős cserével pedig a német mester pályára küldte Iqbalt és Savage-t, akik először ízlelhették meg, hogy milyen a teltházas Old Traffordon pályára lépni. Az ifjú Savage annak a Robbie Savage-nek a fia, aki maga is a United Akadémiáján nevelkedett, ám számára nem adatott meg a lehetőség, hogy tétmeccsen pályára léphessen a United felnőtt csapatában, de így is szemmel láthatóan rendkívül büszke volt fiára.
A mérkőzésen 9 akadémista lépett pályára a svájci bajnok ellen, ezek közül 6 még csak tinédzser és ez csupán az 5. ilyen alkalom volt a Bajnokok Ligájában és csupán a 2. alkalom, hogy egy angol csapatban ennyi tinédzser szerepelt a legrangosabb európai sorozatban. Összességében pedig elmondható, hogy büszke este volt a United és az Akadémia számára is.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Chelsea
Premier League 5. fordulóOld Trafford
2025-09-20 18:30
Premier League 4. forduló
Etihad Stadium
2025-09-14 17:30
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 4 | 9 | 4 | +5 | 12 |
2 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
3 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Manchester City | 4 | 8 | 4 | +4 | 6 |
9 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
10 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
11 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Manchester United | 4 | 4 | 7 | -3 | 4 |
15 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
16 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
17 | Burnley | 4 | 4 | 7 | -3 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |