Bejelenthetik Arnoldot Woodward utódjaként
A Manchester United napokon belül a cégcsoport jelenlegi vezérigazgatóját, Richard Arnoldot fogja új ügyvezető igazgatójává kinevezni.
A Sky News értesülései szerint a United legkorábban hétfőn délután jelentheti be a New York-i Értéktőzsdén, hogy az új évtől Arnold veszi át a klub irányítását.
A jelenleg a cégcsoport vezérigazgatójaként tevékenykedő Arnold így Ed Woodward örökébe lép, aki 2012 óta ügyvezető alelnök pozíciót látott el, de egy közeli hírforrás szerint a cég ügyvezető igazgatói feladataiért felelt valójában.
Úgy tudni, hogy Woodward további hónapokig tanácsadói szerepben még a klubnál marad.
Arnold előlépésével a brit sport területén az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező figurájáva avanzsál.
A korábban az InterVoice technológiai vállalatnál már ügyvezetői szerepkört betöltő Arnold a Unitednél kereskedelmi igazgatóként kezdte pályafutását. David Gill 2013-as távozása óta ő lesz az első személy, akit valóban ügyvezető igazgatónak neveznek ki.
Kinevezése nem fog meglepetést okozni, ugyanis Woodward távozásának áprilisi bejelentése óta a legesélyesebbnek tartották utódjaként.
Egy hírforrás szerint Arnold kinevezése számtalan változást jelenthet majd a United működésében, azonban felépítésbeli átalakításra nem kell számítani.
A Manchester United szóvivője az értesülést nem kívánta kommentálni.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!