Beharangozó: Newcastle - Manchester United

Két hét kényszerpihenő után hétfő este ismét pályára lépnek a Vörös Ördögök a Premier League-ben.


A megsokasodó COVID esetek miatt elhalasztották a United Brentford és a Brighton elleni bajnokiját, pár napra pedig a carringtoni edzőközpontot is bezárták, ám ezen a héten kedden a játékosok elkezdtek visszatérni és ismét edzésbe álltak, első útjuk pedig majd Newcastle-höz vezet a Karácsonyi hétvége után.

 

A két hét kényszerpihenőnek volt némi előnye is, hiszen Ralf Rangnick sajtótájékoztatójából kiderült, hogy Paul Pogbát leszámítva minden játékosa egészséges és bevethető állapotban van, így a német menedzser kedve szerint válogathat a kezdőcsapat összeállításakor, bár nagy az esélye annak, hogy a sérülésből visszatérő Varane és Cavani nem fog egyből a kezdőbe kerülni, viszont játékperceket kaphatnak, ami a következő meccseket figyelembe véve nagyon hasznos lehet számukra.

 

A Vörös Ördögöknek a hétfői, Newcastle elleni találkozóval együtt két bajnokija maradt erre az évre és a Szarkák elleni idegenbeli találkozót követően december 30-án az Old Traffordon zárják az évet a Burnley ellen, majd január 3-án szintén egy hazai bajnokival köszöntik az új esztendőt a Wolves csapatát fogadva.

 

A két elmaradt bajnoki ellenére a United jelenleg (a Boxing Day miatt ez még változhat) 6. a tabellán úgy, hogy az élbolyban szereplő csapatok két mérkőzéssel többet játszottak, kivéve az 5. West Ham, mert ők csak 17 bajnokin vannak túl. A cél így továbbra is csakis a győzelem lehet, hogy 3 pontokat bezsebelve a United fentebb kússzon a tabellán, bár a jelenleg listavezető Manchester City-nek az előnye jelen pillanatban 17 pont a rekordbajnokkal szemben.

 

A két csapat formáját tekintve a United legutóbbi 4 bajnokiján veretlen maradt (1 döntetlen, 3 győzelem), a Szarkák viszont ebben a szezonban csupán 1 bajnokijukat tudták eddig megnyerni 10 vereség és 7 döntetlen mellett. A felek idén szeptemberben egyszer már megütköztek egymással, és akkor még Solskjaer irányításával 4-1-re verték meg a Vörös Ördögök a Szarkákat, igaz utána a United számára is elindult a lejtmenet, ami később a norvég menesztéséhez is vezetett.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Newcastle: Fernández, Dummett, Lewis, Hayden, Manquillo

 

United: Pogba

 

 

Érdekességek:

 

A Newcastle a St. James' Parkban legutóbbi 4 United elleni bajnokijából kettőt megnyert (emellett 2 vereség), ez pedig több, mint az ezt megelőző 13 PL meccsen elért győzelem, mivel ezeken 1 győzelem mellett 3 döntetlen és 9 vereség a Szarkák mérlege. Az előző szezonban pedig szintén győzelemmel távoztak a Vörös Ördögök tőlük.

 

A Manchester United legutóbbi 4 Premier League meccsét megnyerte a Newcastle ellen, ami a leghosszabb ilyen sorozata a Szarkák ellen a rekordbajnoknak a 200-2006 közötti időszak óta, amikor zsinórban 5 bajnokin is két vállra fektették a Newcastle-t.

 

A Vörös Ördögök eddig 112 gólt szereztek a Newcastle ellen a Premier Leagueben, a sorozat történetében pedig egyetlen csapat sem lőtt több gólt egyetlen ellenféllel szemben. Egyedül az Arsenalnak van még azonos gólmennyisége ugyanazon ellenféllel szemben, ez pedig az Everton.

 

A Manchester United 10 PL meccset is megnyert a Szarkák ellen vesztes helyzetből és a sorozat történetében egyetlen csapat sem volt még képes erre ugyanazon ellenféllel szemben. A Newcastle mellett egyébként a United a Southampton elleni is 10-szer jött vissza hátrányból és tudott nyerni végül.

 

A Newcastle 2021-ben eddig 79 gólt kapott a bajnoki meccsein, ami a legrosszabb mutató egy naptári éven belül, a PL történetében pedig azonos kapott gól mennyiséggel találjuk még az Ipswich csapatát, akik 1994 óta tartják ezt a nem túl fényes rekordot. Náluk több találatot egy naptári éven belül az élvonalban csak a West Brom kapott 1985-ben, akiknek abban az évben 87 alkalommal vették be a kapuját.

 

A Szarkák ebben a szezonban 17 pontot buktak már el úgy, hogy adott találkozókon vezettek. Egyetlen csapat sem bukott ennyi győztes pozícióból idén. Ennél többet a 2019/20-as idényben buktak el, akkor 18 pontot sirathattak.

 

A Manchester United eddigi két Premier League mérkőzését megnyerte Ralf Rangnick irányításával, mindkettőt 1-0 arányban. Egyetlen menedzser sem volt azonban még képes arra, hogy az első 3 bajnokiját kapott gól nélkül teljesítse a United élén.

 

Cristiano Ronaldo csak az Aston Villa ellen szerzett több gólt (8), mint a Szarkák ellen (7). Ezt a 7 találatot a legutóbbi 4 Newcastle elleni bajnokiján érte el, beleértve az idén szeptemberi bajnokijukat is.

 

Marcus Rashford a Newcastle ellen eddig 7 gólban vállat szerepet, 3 assziszt mellett 4 gólt lőtt a Szarkáknak. Ez a legjobb mutatója ebben a kategóriában a fiatal angol támadónak egyetlen ellenféllel szemben.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 172 mérkőzés - 90 United győzelem, 39 döntetlen, 43 Newcastle siker - gólarány 342/242 a United javára

 

Premier League: 53 mérőzés - 32 United győzelem, 14 döntetlen, 7 Newcastle siker - gólarány 112/54 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Newcastle: D, GY, V, V, V

 

United: V, D, GY, GY, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Newcastle - United 1-4 (2020.10.17.)

Newcastle - United 1-0 (2019.10.06.)

Newcastle - United 0-2 (2019.01.02.)

Newcastle - United 1-0 (2018.02.11.)

Newcastle - United 3-3 (2016.01.12.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

Newcastle: Callum Wilson 6 gól, Saint-Maximin 3 gól

 

United: Ronaldo 7 gól, Fernandes 5 gól, Greenwood 4 gól

 

 

Premier League, 19. forduló

Newcastle United - Manchester United

St. James' Park, 2021.12.27. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Craig Pawson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok: 

 

Newcastle: Dubravka - Murphy - Schar - Lascelles - Ritchie - Almiron - Longstaff - Shelvey - Joelinton - Saint-Maximin - Callum Wilson

 

United: De Gea - Dalot - Lindelöf - Maguire - Shaw - McTominay - Fred - Sancho - Fernandes - Ronaldo - Rashford

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Newcastle United - Manchester United

Premier League, 19. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!