Cavani versenyt fut az idővel
Edinson Cavani mindent megtesz azért, hogy kedd este a Brighton elleni Old Traffordon megrendezésre kerülő bajnokira bevethető állapotban legyen.
Az uruguayi csatár néhány órával a szombati, Southamton elleni találkozót megelőzően került ki a meccsnapi keretből, hogy ágyéksérüléséből mielőbb felépülhessen, így Ralf Rangnick nem számíthatott rá a végül 1-1-re végződé mérkőzés során.
Edinson a Burnley elleni összecsapáson a kezdőben kapott helyet, a 68. percben pedig Cristiano Ronaldo váltotta, a pénteki edzésen viszont ágyéksérülést szenvedett. A Soton elleni találkozót követően Rangnick még úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, hogy a Brighton elleni bajnokira bevethető lesz-e a 34 éves támadó.
"Hogy őszinte legyek, nem tudom. Azt hittem, illetve azt mondták az edzést követően, hogy a Szentek ellen rendben lesz, ám végül szombat reggelre úgy alakult az orvossal és az Edivel való egyeztetést követően, hogy még fájdalmai voltak és nem tudta vállalni a játékot."

Cavani kiesése azt is jelentette, hogy Ronaldo visszatért a kezdőbe miután a Turf Mooron kezdésként a kispadon foglalt helyet. A portugál klasszis idén még nem szerzett gólt, legalább is érvényeset nem.
"Ő nagyon szeretett volna gólt szerezni és én is, valamint az egész csapat szerette volna" - mondta Ralf. "Jó lehetőségei voltak a Soton ellen, de a kapus is hárítani tudott. De nem csak Cristiano, hanem az egész csapat elegendő helyzetet dolgozott ki, jobban aggasztana, ha meccsenként csak 2-3 lehetőséget tudnánk kidolgozni."
"Több gólt vártam és, ha 1-0-s, vagy 2-0-s vezetésnél nem tudjuk elkerülni a kapott gólt, akkor szükséges, hogy mégtöbbet lőjünk. Jelenleg ezt tartom az egyik legkritikusabb pontnak, hogy nem vagyunk elég hatékonyak, ha összevetjük az általunk kialakított helyzetek és a szerzett gólok számát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League 18. forduló elhalasztott mérkőzés, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló