De Gea várja az Atleti elleni találkozót

David de Gea számára különleges alkalom lesz a szerda esti Atletico Madrid elleni Bajnokok Ligája találkozó.


A 31 éves hálóőr már több, mint egy évtizede Vörös Ördög és már a 13. helyen áll a rekordbajnoknál legtöbbet pályára lépő játékosok sorában. Pályafutását azonban a spanyol vetélytársnál kezdte és nehéz mérkőzésre számít.

 

"Igen, természetesen ez egy érdekes és különleges meccs lesz az Atletico Madrid ellen" - mondta David az Inside Unitednek, a klub hivatalos magazinjának. "Ez az első alkalom, hogy visszatérek és ellenük fogok játszani, mióta távoztam a klubtól és ez egy rendkívül nehéz meccs lesz."

 

"Mindannyian tudjuk, hogy hogyan játszik az Atletico Madrid, nagyon erős és kemény csapat, akik tudják, hogyan kell igazán versenyezni. Nagyon szórakoztató mérkőzés lesz és bízunk benne, hogy meg tudjuk nyerni."

 

De Gea még nem járt a Wanda Metropolitano Stadionban, mivel ide 2017-ben költöztek át a Matracosok korábbi otthonukból a Vicente Calderon Stadionból. A spanyol kapus várja, hogy találkozzon az ismerős arcokkal, de fő célja, hogy a márciusban megrendezésre kerülő manchesteri találkozót előnyből várhassák.

 

 

"Más lesz kicsit, mert új stadionba költöztek és sok év telt el azóta, hogy eljöttem, sokminden változott" - tette hozzá de Gea. "De az biztos, hogy ez egy különleges alkalom lesz, mivel visszatérek ahhoz a klubhoz, ahol számomra minden elkezdődött. Biztosan különleges lesz."

 

"Tudjuk, hogy az Atletico szurkolói végig a csapatuk mögött fognak állni, különleges meccs lesz mindenki számára. Sok barátom van ott és nagyon várom a találkozást, de összességében ez egy meccs lesz és nyerni megyünk, mindannyian nyerni akarunk, én is nyerni akarok. Úgy megyünk oda, hogy a győzelem lebeg a szemünk előtt."

 

David első Bajnokok Ligája találkozóját 2009-ben játszotta még a Matracosok színeiben, amikor egy 2-0-s vereség során a sérült Robertot váltotta a kapuban a Porto ellen Portugáliában. 

 

"Alig volt időm ezen gondolkozni" - emlékezett vissza. "A padon ültem és megsérült a csapattársam, ezért nagyon gyorsan be kellett állnom. Fel sem fogtam igazán, hogy valójában mi is történik."

 

"Emlékszem, hogy elveszítettük a mérkőzést, melyen bár nem nyújtottam hibátlan teljesítményt, de igyekeztem tisztességesen helyt állni. De azt hiszem, hogy egy Bajnokok Ligája debütálásnak nagyszerű módja volt az a Porto elleni találkozó."

 

"Nagyon örültem, hogy pályára léphetek és, bár elveszítettük a mérkőzést, különleges alkalom volt számomra."

 

De Gea Unitedes pályafutása során harmadszor szeretne bejutni a negyeddöntőbe, miután 2014-ben és 2019-ben is szerepelt a nyolcaddöntőkben. A spanyol játékos azonban nem szeretne megelégedni azzal, hogy továbbjutnak a madridiak ellen, mivel szeme előtt a májusi finálé és az ott elnyerhető trófea megszerzése lebeg.

 

"Igen, természetesen van célunk. Nyerni akarunk. Nem azon van a fő hangsúly, hogy megnyerjük ezt a két összecsapást, hanem azon, hogy az egész Bajnokok Ligáját megpróbáljuk megnyerni."

 

"Minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében és valódi vággyal, meggyőződéssel közelítünk a cél felé és bízunk benne, hogy sikerülni fog, mert ez egy igazán nagyszerű sorozat."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Atletico Madrid - Manchester United

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!