Beharangozó: Manchester United - Brentford

Utolsó hazai mérkőzésükre készülnek a Méhek ellen a United játékosai a szezonban.


Ralf Rangnick utolsó alkalommal ül majd hétfő este a United kispadján, legalább is ami az Old Traffordot illeti, hiszen ezt követően még két idegenbeli bajnokija lesz a Unitednek és végre véget ér ez a pocsék szezon, amit valószínűleg a legtöbb szurkoló már vár is, hiszen izgalmas nyara lehet a csapatnak.

 

A Brentford után még vár a Vörös Ördögökre a Brighton és az utolsó fordulóban a Crystal Palace is, ezeken a találkozókon pedig kötelező lenne a győzelem, főleg, ha még hajlandók vagyunk matekolni, ábrándozni kicsit azon, hogy a nemzetközi porondok egyike legalább meglegyen. A realitás azt mondja, illetve mutatja, hogy az Európa-liga lesz a befutó, ugyanakkor készpénznek még ez sem vehető, mert a West Ham szorosan a United nyakában liheg.

 

Moyes csapata mellett még a Wolves is látótávolságon belül van, bár a mostani formájuk miatt talán ők nem jelentenek valós veszélyt, illeve a mostani állapotok szerint (55 pontja van a Unitednak) még a Newcastle 55 pontra feljöhet, de előzni már nem fognak tudni, szóval West Ham és Wolves a két veszélyforrás. A Kalapácsosok egyébként ma pont az Arsenallal játszottak és vereséget szenvedtek, így maradt a 3 pont távolság, ami hétfő este akár 6 pontra is nőhet.

 

Ralf Rangnick nincs könnyű helyzetben, mivel továbbra is több játékosát is kénytelen nélkülözni a hajrában, talán Fred és Cavani lehetnek visszatérők, bár a sajtótájékoztató alapján nem vennénk mérget arra, hogy kezdésre alkalmasak lesznek, viszont az ifjak bevethetők és úgy gondoljuk, hogy például a Chelsea ellen pályára lépő, ám a labdával nem nagyon találkozó Garnacho megérdemelné a lehetőséget a bizonyításra, Telles teljesítményét elnézve pedig úgy gondoljuk, hogy amit a brazil csinált azt a fiatal Alvaro Fernandez is tudja. Kíváncsian várjuk, hogy Rangnick milyen kezdőt fog megnevezni hétfő estére.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Cavani (vádlisérülés), Fred (csípősérülés), Greenwood (inaktív), Maguire (térdsérülés), Pogba (vádlisérülés), Sancho (betegség), Shaw (vádlisérülés)

 

Brentford: Canos (combsérülés), Jörgensen (izomsérülés), Onyeka (bokasérülés), Pinnock (izomsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United először fogadja az Old Traffrodon a Brentford csapatát az 1975-ös 2-1-es Ligakupa győzelem óta és először a bajnokságban az 1946. decemberi 4-1-es győzelem óta.

 

A Brentford az 1938. februári 2-0-s FA-kupa győzelme óta minden sorozatot figyelembe véve nyeretlen a Manchester United ellen. Ez 6 találkozót jelent, melyeken 1 döntetlen mellett 5 veresége van a Méheknek.

 

Mióta a Derby County 1997 áprilisában 3-2-re legyőzte a Manchester Unitedet a legutóbbi 20 vendégcsapat mindegyike elveszítette első Premier League mérkőzését az Old Traffordon. 

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 7 hétfői Premier League meccséből csupán 1-et tudott megnyerni 4 döntetlen és 2 vereség mellett, az Old Traffordon pedig 2018 januárja óta nyeretlenek hétfőnként 2 döntetlen és 2 vereség arányban.

 

A Méhek legutóbbi 12 hétfői bajnokijukon veretlenek maradtak 5 győzelem és 7 döntetlen arányban. Ezekre a sorozat 2014 áprilisában kezdődött az MK Dons elleni 2-2-es döntetlennel a League One-ban és a legutóbbi hétfői bajnokijuk ezek közül 2019 októberében volt a Championshipban a QPR ellen, amit 3-1-re megnyertek.

 

Március eleje óta a Brentford 16 pontot gyűjtött 5 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Az ezt megelőző 16 pont összegyűjtéséhez 22 meccs kellett nekik.

 

Első 3 idegenbeli bajnokijából kettőt is kapott gól nélkül hozta le a Brentford, viszont a legutóbbi 14 mindegyikén kapott gólt, ezzel pedig az ő mutatójuk a legrosszabb a kapott gól nélküli idegenbeli bajnokik vonatkozásában.

 

Első Premier league találkozója óta a klubban, márciusban senki nem teremtett annyi gólszerzési lehetőséget a Brentfordnak, mint Christian Eriksen (13), a Méhek pedig mind a 6 meccsükön veretlenek maradtak, melyen a dán játékos kezdett (5 győzelem, 1 döntetlen).

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 14 mérkőzés - 7 United győzelem, 2 döntetlen, 5 Brentford siker - gólarány 31/24 a United javára

 

Premier League: 1 mérkőzés - 1 United győzelem - gólarány 3/1 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: V, GY, V, V, D

 

Brentford: V, GY, GY, GY, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozójának eredménye ebben a felállásban, minden sorozatot figyelembe véve:

 

United - Brentford 2-1 (1975.09.10. - Ligakupa, 2. forduló)

United - Brentford 4-1 (1946.12.07. - Football League Division 1.)

United - Brentford 3-0 (1939.04.22. - Football League Division 1.)

United - Brentford 1-3 (1937.02.13. - Football League Division 1.)

United - Brentford 0-0 (1935.04.13. - Football League Division 2.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

United: Ronaldo 17 gól, Fernandes 9 gól, Greenwood 5 gól, Rashford 4 gól, Fred 4 gól

 

Brentford: Toney 12 gól, Wissa 5 gól, Janelt 4 gól, Mbeumo 4 gól

 

 

Premier League, 35. forduló

Manchester United - Brentford

Old Trafford, 2022.05.02. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Chris Kavanagh

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Henderson - Dalot - Bailly - Varane - Fernandez - McTominay - Matic - Fernandes - Mata - Ronaldo - Elanga

 

Brentford: Raya - Ajer - Jansson - Sorensen - Henry - Janelt - Norgaard - Eriksen - Mbeumo - Toney - Wissa

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

 

A mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!