Sancho fényes jövőre számít
Jadon Sancho úgy érzi, hogy a Manchester Unitednél mindenki számára új kezdet jön el, amikor az új menedzser, Erik ten Hag megérkezik végre az Ajax csapatától.
A 22 éves támadó számára vegyesen sikerült az első manchesteri szezon miután volt mélyen és a magasban is teljesítménye azt követően, hogy az előző nyáron átigazolt a Borussia Dortmundtól a rekordbajnokhoz.
Időbe telt, hogy megmutassa mire is képes, ami végül annyira jól sikerült, hogy február hónap legjobbjának választották és a márciusi díjra is jelölték.
Az utóbbi időben azonban sajnos mandulagyulladással küzdött és még mindig kétséges, hogy a Crystal Palace elleni utolsó bajnokin bevethető lesz-e.
"Az újrakezdéshez új menedzser is érkezik és mindannyian kíváncsian várjuk, hogy milyen tervei és elképzelései vannak a csapattal" - mondta Sancho a Premier League Productionsnek.
"Pozitívan kell gondolkodni. A karrierem még csak most kezdődik és remélhetőleg hamarosan beindul. Nehéz szezon van mögöttünk, különösen nehéz azért is, mert United játékosként nagyon jól tudom, hogy korábban mit ért el ez a klub."
"A United arról ismert, hogy trófeákat nyer és ott van a legjobbak között. Ez a szezon így mindenki számára nehéz volt, de úgy gondolom, hogy továbbra is hinnünk kell."

Amennyiben Sancho lemarad a londoni, Crystal Palace elleni találkozóról, akkor 38 mérkőzéssel és 5 góllal fejezi be szezonját, amelyek közül az egyik pont a nevelő egyesülete, a Manchester City ellen sikerült.
Első találatát a Bajnokok Ligájában, a Villarreal ellen szerezte a novemberi, idegenbeli győzelem során.
"Jó érzés volt" - emlékezett vissza. "Gólt szerezni abban a klubban, ahová nemrég szerződtél mindig nagyszerű érzés. Ráadásul szép gól is volt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |