Beharangozó: Crystal Palace - Manchester United

Május 22-én rendezik a Premier League 2021/22-es szezonjának zárófordulóját, melyben a Vörös Ördögök Londonba látogatnak a Crystal Palace otthonába.


Elérkeztünk végre a szezon végéhez, amit a legtöbb szurkoló már nagyon várt, igaz inkább a rengeteg kudarc, csalódás és negatívum miatt. Nos, most véget ér a rémálom és, ha hinni lehet a pletykáknak, akkor nyáron egy olyan építkezés kezdődik majd el, aminek értelme is lesz és talán a jövőben kevesebbet kell csalódnunk, ha leülünk megnézni kedvenceink mérkőzéseit.

 

Az utolsó fordulót viszont még le kell játszani és közel sem tét nélküli a Palace elleni összecsapás, hiszen nem mindegy, hogy melyik európai kupasorozatban láthatjuk majd jövőre a Vörös Ördögöket. Az utolsó forduló egyben Ralf Rangnick számára is az utolsó találkozót jelenti, melyen még menedzserként láthatjuk őt a kispadon, bízunk benne, hogy a búcsúmeccse szépre sikerül.

 

Visszatérve a mérkőzés tétjére azt kell mondjuk, hogy a Sasok számára tétnélküli a találkozó, de ettől függetlenül biztosra vehető, hogy nem fognak 3 pontot csak úgy odaajándékozni a rekordbajnoknak, amire egyébként a Unitednek szüksége lenne, ha biztosra akar menni azzal kapcsolatban, hogy az Európa-liga indulás meglegyen. Jelen állás szerint azonban a West Ham még beleköphet a manchesteriek levesébe, mivel Rangnick csapatának 58, míg Moyes együttesének 56 pontja van, így akár még előzhetik is a Kalapácsosok a Vörös Ördögöket, ha azok kikapnak a londoni találkozójukon.

 

A West Ham egyébként a Brighton otthonába fog látogatni az utolsó körben és számukra csak a győzelem jelentheti az EL indulást, mert ezzel 59 pontjuk lenne. A Unitednek döntetlen esetén ugyan ennyi egysége lenne a végelszámolásban, viszont gólkülönbség tekintetében sajnos a Kalapácsosok jobban állnak, mert a rekordbajnoknak csupán +1-es, Moyeséknak +11-es a gólkülönbsége, ezt pedig elég nehéz lenne behozni. Rengeteg verziót fel lehetne sorolni, de ezt most nem tesszük. Egy nagyon egyszerű képlettel kell dolgoznia a srácoknak, nyerni kell és akkor biztos az Európa-liga. Legrosszabb esetben pedig a Konferencia-ligában fog indulni a rekordbajnok, de azért ezt a verziót nagyon jó lenne elkerülni.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Palace: Ferguson (izomsérülés), Olise (lábsérülés)

 

United: Greenwood (felfüggesztve), Pogba (vádlisérülés), Shaw (vádlisérülés), Sancho (betegség)

 

 

Érdekességek:

 

A Crystal Palace eddig 12 Premier League találkozón fogadta a Unitedet, ezek közül viszont egyet sem tudtak megnyerni a Sasok, akik 4 döntetlen mellett 8 vereséget könyvelhettek el ezeken a bajnokikon és ezzel ez a legtöbb győzelem nélküli mérkőzés egy csapat számára hazai pályán egy adott ellenféllel szemben.

 

A felek Old Traffordon megrendezett decemberi bajnoki találkozóját a United nyerte 1-0-ra, így amennyiben a rekordbajnok vasárnap nyerni tud, úgy ez lesz az első bajnoki duplája a 2017/18-as idény óta a Palace ellen.

 

Az élvonalban még soha nem veszített a Crystal Palace az utolsó fordulóban mérkőzést, ha azt hazai pályán játszották. Ez azt jelenti, hogy az 1969/70-es idén óta 9 ilyen meccsük volt, amiből 6-ot megnyertek, 3 alkalommal pedig döntetlent értek el.

 

Egyetlen csapat sem tudta annyi alkalommal megnyerni a Premier League szezonjának utolsó mérkőzését, mint a Manchester United. A rekordbajnok ezeken a találkozókon 20 győzelmet tudhat magáénak holtversenyben az Arsenallal. Ráadásul a legutóbbi 11 szezonzáró bajnokijukon veretlenek (8 győzelem, 3 döntetlen) a Vörös Ördögök, amit idegenben játszottak. Legutóbbi vereségük ilyen esetben pont Londonban volt a 2000/01-es szezonban, amikor a Spurs megverte őket 3-1-re.

 

A vasárnapi találkozó eredményétől függetlenül a United saját Premier League történetének legalacsonyabb pontszámával fogja zárni a szezont. Ráadásul legutóbbi 5 idegenbeli bajnokiját elveszítette a rekordbajnok, amennyiben pedig két, vagy több gólos vereséget szenvednének vasárnap, akkor az 1989/90-es idény (-1) óta először lenne mínuszban a gólarányuk.

 

Annak ellenére, hogy legutóbbi 5 hazai bajnokiján veretlen maradt a Palace, 2020 márciusa óta először nyerhetnek meg zsinórban két hazai bajnokit is a Selhurst Parkban.

 

A Sasok legutóbbi 4 hazai bajnokijukon nem kaptak gólt, viszont az élvonalban mindössze 1 alkalommal tudtak egymás után 5 hazai meccset is így lehozni, ez pedig 1992 áprilisában volt, Steve Coppell vezetésével. A legutóbbi 4 hazai bajnokijukban, melyeken nem kaptak gólt volt egy Arsenal elleni 3-0-s győzelmük, valamint egy Manchester City elleni 0-0 is.

 

Az Ole Gunnar Solskjaer távozását követő 18 Premier League találkozón mindössze kétszer szenvedett vereséget a United 9 győzelem és 7 döntetlen mellett, viszont a legutóbbi 7 bajnokijából 4-et is elveszített Rangnick csapata 2 győzelem és 1 döntetlen társaságában. A teljes szezon alatt eddig 11 veresége van a Unitednek, ami a második legrosszabb ebben a mutatóban a csapat számára a 2013/14-es szezonban elért 12 bajnoki vereséghez képest.

 

Ez lesz Ralf Rangnick utolsó mérkőzése a United menedzsereként és az eredménytől függetlenül a Vörös Ördögök menedzserei közül ő fogja a legalacsonyabb győzelmi aránnyal zárni pályafutását a Premier League történetében, ami jelenleg 23 meccsből 10 győzelem, tehát 43,5%.

 

A Vörös Ördögök támadója, Cristiano Ronaldo eddig 18 találatot ért el a Premier League aktuális szezonjában és csak a 2007/08-as idényben szerzett több gólt, akkor 31-ig jutott. Viszont a szezonban szerzett 18 góljából mindössze 4 született idegenben, miközben a Premier League-ben legalább 100 gólig jutó játékosok közül Ronaldo szerezte a legtöbb találatot hazai pályán. A portugál mérlege ebben a mutatóban 70%-os, 71/102.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 60 mérkőzés - 39 United győzelem, 12 döntetlen, 9 Palace siker - gólarány 109/53 a United javára

 

Premier League: 25 mérkőzés - 18 United győzelem, 5 döntetlen, 2 Palace siker - gólarány 45/13 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Palace: V, D, GY, GY, D

 

United: V, V, D, GY, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Palace - United 0-0 (2021.03.03.)

Palace - United 0-2 (2020.07.16.)

Palace - United 1-3 (2019.02.27.)

Palace - United 2-3 (2018.03.05.)

Palace - United 1-2 (2016.12.14.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

Palace: Zaha 13 gól, Gallagher 8 gól, Édouard 6 gól

 

United: Ronaldo 18 gól, Fernandes 10 gól, Greenwood 5 gól

 

 

Premier League, 38. forduló

Crystal Palace - Manchester United

Selhurst Park, 2022.05.22. 17:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Martin Atkinson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Palace: Butland - Clyne - Andersen - Guehi - Mitchell - Eze - Hughes - Schlupp - Ayew - Mateta - Zaha

 

United: De Gea - Dalot - Maguire - Varane - Telles - McTominay - Matic - Fred - Fernandes - Ronaldo - Elanga

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

 

A mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!