Ten Hag elsődleges célja a Unitednél

Quinton Fortune szerint a Manchester United új menedzserének, Erik ten Hagnak az elsődleges feladata a megfelelő csapatszellem kialakítása kell legyen.


A dél-afrikai játékos a szombati, Liverpool elleni Legends of the North mérkőzés előtt azt mondta, hogy véleménye szerint egyszerű lépésekkel biztosítható lenne az, hogy a játékosok mosollyal az arcukon játsszanak.

 

Fortune izgatottan várja, hogy Ten Hag milyen változtatásokat fog eszközölni, melyekre hamarosan fény derül mivel a csalódást keltő szezon vasárnap, a Crystal Palace elleni bajnokival véget ér.

 

"Először is jó dolognak tartom, hogy Erik tan Hag lesz a csapat menedzsere, mert vele a következő évekre megvan a megfelelő személy a posztra, első körben pedig az lesz a feladata, hogy jó csapatszellemet alakítson ki."

 

"Abban a szerencsében volt részem, hogy pár héttel ezelőtt Carringtonban hallgathattam Sir Alex Fergusont, aki például egy olyan egyszerű dolgot említett a csapatszellemmel kapcsolatban, mint a közös étkezések. Ez egy nagyon apró és egyszerű dolognak tűnik, mégis sokan kimaradnak belőle, de annak idején köztünk ez szorosabb köteléket teremtett és nem csak a játékosokban, hanem a teljes személyzet körében."

 

"Egy sikeres klubnál fontos a megfelelő csapatszellem megteremtése, mert csodálatos egyéniségeink vannak, ugyanakkor nem mindig jászunk csapatként. Azt akarjuk, hogy Carrington tele legyen a United mezét viselő tehetséges játékosokkal."

 

 

"A saját futballstílusának megvalósításához biztos vagyok benne, hogy időre lesz szüksége, le kell igazolni hozzá a megfelelő játékosokat is. Olyan játékosokat, akik amelyek a klubért és egymásért is játszanak és élvezik ezt. Olyan játékosokra van szükség, akik mosolyognak és ha a dolgok így alakulnak, akkor minden más jönni fog."

 

Fortune, aki mindig nagyon pozitív és pezsgő hatással volt a társaira most edzői pályafutására koncentrál és próbálja megteremteni ő is saját stílusát. A 44 éves játékos a Unitednél, a Cardiff City-nél és a Readingnél is járt már és örömmel adja tovább megszerzett tudását.

 

"Soha nem volt egy előre kitalált filozófiám, próbáltam mindig úgy élni az életemet, hogy segíteni tudjak ott, ahol vagyok. Szóval, ha segíteni tudok a játékosoknak, akkor ezt meg is fogom tenni."

 

"Nyilvánvaló, hogy szeretném felhasználni azt a tudást, amit Sir Alex Fergusontól és más menedzserektől szereztem az évek során és az lesz a célom nekem is, hogy olyan csapatot hozzak létre, amelynek a tagjai egymásért játszanak, jó környezetben és önzetlenül. Bátornak és könyörtelennek is kell lenni a megfelelő helyen és el kell felejteni az önös érdekeket, mert elsődlegesen a csapat a fontos."

 

"Játssz bátran és játssz élvezettel. Ezt mondta nekünk a meccsek előtt Sir Alex. Menj és élvezd. Gondoltuk, hogy tényleg, ez most komoly? Hatvan-hetvenezer ember néz minket és élvezzük? És ezt tettük minden nap az edzéseken és a tétmérkőzéseken is."

 

"Nagyszerű csapatszellemünk volt, amivel trófeákat nyertünk. Amikor minden egyes mérkőzésen részt vettél tudtad, hogy a csapat a számít rád. Nagyon fontos, hogy ez meglegyen."

 

"Sok dolgot szeretnék csinálni edzőként, de a legfontosabb a jó csapatszellem megteremtése, hogy a srácok egészen egyszerűen élvezhessék a futballt."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!