Matic figyelni fogja Hannibal fejlődését

A távozó Nemanja Matic elárulta, hogy a jövőben érdeklődve fogja figyelni a Manchester United fiatal tehetségének, Hannibal Mejbrinek a fejlődését.


A tunéziai válogatott játékos a 2021-es Arab Kupán és az idei Afrikai Nemzetek Kupájában is képviselte hazáját, az utóbbiról visszatérve pedig már rendszeresen résztvevője az első csapat edzéseinek is.

 

A múlt hónapban a Liverpool elleni vereség során ismét pályára lépett a felnőttek között és bízik benne, hogy Erik ten Hag érkezésével sokkal több lehetősége lesz megmutatni magát a legmagasabb szinten az Old Traffordon.

 

Matic, aki nemrég jelentette be, hogy 5 év után távozik a Vörös Ördögöktől kifejezetten jó véleménnyel van a 19 esztendő középpályásról és kíváncsian várja, hogyan fejlődik tovább.

 

 

"Meg kell mondanom, hogy Hannibal egy fantasztikus játékos, nagyszerű karakter. Ki kell használnia a tehetségét. Nagyon szeretném őt sokat látni a jövőben és figyelni, hogyan fejlődik."

 

Hannibalt Ralf Rangnick a United legutóbbi 7 meccsnapi keretéből 4-be nevezte, így ő is újabb tapasztalatokra tehetett szert Alejandro Garnacho, Alvaro Fernandez és Shola Shoretire mellett.

 

Matic úgy gondolja, hogy ez teljesen megérdemelt, különös tekintettel a tinédzserben rejlő lehetőségek miatt és reméli, hogy a tavalyi szezonban az év legjobb 23 éven aluli játékosának választott középpályás áttörést tud majd elérni a Unitedben a következő szezon során. Főleg annak fényében, hogy az egész csapat új korszak elé néz.

 

"Remélem, hogy több lehetőséget fog kapni" - mondta Matic. "Azok alapján, amit edzéseken látok tőle azt gondolom, hogy nagyon magas minőséget képvisel és még nagyon fiatal. Izgatottan várom mi lesz vele."

 

"Nagyon szeretném látni, hogyan fejlődik majd."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!